Egyre kevesebb baleset történik az utakon

Vágólapra másolva!
Csökkent a közúti balesetek száma, de a sérülések jelentős része elkerülhető lenne. Leggyakrabban az autósok hibáznak, és a biztonsági övet is kevesen kötik be.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal elemzése szerint a harmadik negyedévben kevesebb baleset történt a magyar utakon, mint tavaly ilyenkor. Ezzel együtt csökkent a személyi sérülések száma is. Idén eddig 15 ezren szenvedtek balesetet, melyek 55 százalékát személygépkocsik okozták. A balesetben megsérült autósoknak majdnem a fele, 45 százaléka nem használta a biztonsági övet, 46 százalékuk pedig vétlen áldozat volt.

Forrás: MTI/Donka Ferenc

A balesetek okozói között a második helyen állnak a biciklisek (12 százalék), utánuk következnek a teherautósok (9 százalék), majd a motorosok és a segédmotorosok (5, illetve 6 százalék), végül a gyalogosok (6 százalék). A balesetek többsége (92 százalék) a járművezető hibájából történt, és csupán 7 százalékban okolhatók miatta az utasok vagy a meghibásodott gépjárművek. A legveszélyesebb útszakasz továbbra is az M0-s autóút, a pálya hosszát figyelembe véve az M1-esen volt a legtöbb karambol, pedig az autópályákon is átlagosan 6 százalékkal javult a helyzet.

Forrás: MTI

Régiókra lebontva Észak-Magyarországon csökkent, a Nyugat-Dunántúlon nőtt a balesetek száma, ahol az ittas vezetők száma is megnőtt. Az országos javulás többek között az üzemanyagárak és a büntetési tételek jelentős növekedésének köszönhető, de a statisztikából is kiderül, hogy fokozott figyelemmel és a biztonsági öv használatával tovább csökkenhetne a sérülések kockázata.

(forrás: MTI)