Tömegcikk lehet a Kia első elektromos autója

Vágólapra másolva!
A benzinessel közös gyártósoron készül Dél-Korea első szériagyártású EV-je.
Vágólapra másolva!

Forrás: Kia

Nem tervez új autót és nem épít új gyárat első elektromos autójának a Kia. Az idén bemutatott Ray gyártósorán minden különösebb felhajtás nélkül építik be az elektromos hajtásláncot a tiszta üzemű változatba. A kizárólag Dél-Koreában kapható, jobb oldalán tolóajtós mini egyterű csak a praktikumról szól, az Ázsiában népszerű dobozautók mintapéldánya. Mindössze 3,6 m hosszú és 1,6 m széles, viszont 1,7 m magas, tengelytávja pedig 2,5 m.

Forrás: Kia

Ahogy az utastér fotóján is látszik, belül akár cilinderes kosarasoknak is maradt hely a 16,4 kWh-ás lítium-ion akkumulátorok mellett, melyekkel hatórás töltés után 139 km-t képes haladni az autó. A városi forgatagra optimalizált apróság előnye, hogy elektromos autó létére könnyű maradt, tömege 1185 kg, így 16 mp alatt gyorsul százra, végsebessége pedig eléri az autópályatempót, azt a határt, ahol a teljesen elektromos kisautók egyébként is értelmüket vesztik.

Forrás: Kia

A Ray EV különös ismertetőjele villanyautós stílusú, kis légellenállású 14 colos kereke és a hűtőrácsban kialakított kis ajtó, melyen keresztül lehet csatlakoztatni a hagyományos hálózati töltőt. A tanksapkát csak azoknak kell majd nyitogatniuk, akiknek van gyorstöltőjük, az oda rejtett második csatlakozón át akár 25 perc alatt feltölthető az akkucsomag.

Forrás: Kia

Jövőre 2500 darab készül kifejezetten a Kia elektromos programjában résztvevő állami hivatalok számára. Amennyiben beválik, előbb-utóbb várhatóan Európában is kapható lesz a tömeggyártásban készülő koreai elektromos autó, amely egyre közelebb áll ahhoz, hogy széles körben is elterjedjen.