Fotókon a Suzuki új egyterűje

Suzuki Ertiga
Vágólapra másolva!
A hat- vagy hétüléses Ertiga az SX4 alapjaira épül, és ebben mutatkozik be a Suzuki új 1,4 literes benzines motorja. Hazánkba csak 2013-ban érkezhet meg.
Vágólapra másolva!

Már írtunk arról, hogy az Újdelhi Autószalonon mutatkozik be a Suzuki új egyterűje, az Ertiga. A modellről eddig nem jelent meg kép, csupán egy korábbi tanulmány formájából lehetett kiindulni, azonban most kiszivárogtak az első fotók (kattintson IDE).

Az indiai Maruti Suzukitól származó Ertiga neve igen furcsán alakult ki, ugyanis azt szerették volna mondani, hogy háromsoros az autó, így jött az R3 kódnév, ahol az R a sort jelölné. A Tiga néhány afrikai országban hármat jelent, vagyis RTigából indultak ki, de ehelyett a könnyebben kiejthető Ertigát választották.

A hat- vagy hétüléses Ertiga az SX4 padlólemezére épül, de egy kicsit megnyújtották: 4265 mm hosszú, a magassága 1685 mm, a tengelytáv 2740 mm. Ebben a modellben mutatkozik be a Suzuki új, 1,4 literes benzines motorja, amely 95 lóerős lesz, de kapható lesz a Fiat-féle 90 lóerős 1,3-as turbódízellel is.

A bemutató után először a helyi és a japán piac kap az Ertigából, ha hazánk is kap az újdonságból, akkor a modell leghamarabb 2013-ban érkezhet meg.

Forrás: [origo]
A képre kattintva több fotót is megnézhet.