Félmillió forintba kerül a Tata Nanónál is olcsóbb autó

Bajaj RE60
Vágólapra másolva!
Az indiai Bajaj Auto bemutatta a várhatóan a Tata Nanónál is olcsóbban piacra kerülő RE60-at. A mindössze 400 kg tömegű miniautó 200 köbcentiméteres benzines motorja kereken 20 lóerős, később LPG-s és CNG-verzió is készülhet belőle.
Vágólapra másolva!

Tavaly jelentette be a Renault-Nissan konszern, hogy indiai partnerével, a Bajaj Autóval a fejlődő piacoknak szánt, ultraolcsó modellt fejleszt. Az Új-delhi Autószalonon ünnepli világpremierjét az újdonság, amely az RE60 nevet kapta, és jó eséllyel olcsóbb lesz az eddigi világrekorder Tata Nanónál is.

A szögletes RE60 mindössze 2752 milliméter hosszú, az ehhez társuló 1650 milliméteres magasság nem sejtet túl nagy kanyarstabilitást. Ahhoz képest, hogy az autó mindössze 1312 milliméter széles, a Bajaj szerint négy személy is elfér a spártaian egyszerű utastérben. Valószínűleg jó szűkösen, mögöttük a csomagtartó 44 literes.

Mindössze 400 kilogramm az acélvázas, műanyag karosszériás, billenőablakos miniautó súlya, motorja is apró, kereken 200 köbcentis. Az egyhengeres teljesítménye 20 lóerő, végsebessége 70 km/óra, ehhez alig 2,8 literes átlagfogyasztás és 60 grammos kilométerenkénti szén-dioxid-kibocsátás társul.

Forrás: Bajaj

A Bajaj arra számít, hogy a jelenleg motorizált riksákat használó taxisok körében lesz népszerű a mindössze 3,5 méteres fordulókörrel rendelkező autó, amelynek alapára alig valamivel lesz több félmillió forintnál. A Tata Nano nagyobb motorral és teljesítménnyel készül, az RE60 nagyrészt emiatt tud árban indiai riválisa alá menni. Elképzelhető, hogy a Bajaj exportálja is az autót, de csak azok a piacok jöhetnek szóba, amelyeken a Bajaj már forgalmazza motorizált riksáit. Később LPG-s és CNG-verzió is készülhet az RE60-ból.

Forrás: Bajaj