Használt Mercedes buszok váltják az Ikarusokat Budapesten

Vágólapra másolva!
A harminc több mint félmillió kilométert futott Mercedes 2012 tavaszától áll forgalomba a BKV gépparkjában a kiöregedő Ikarusok helyett.
Vágólapra másolva!

Új buszokra jelenleg nincs pénze a BKV-nak, ezért a jelenleginél jobb műszaki állapotú és környezetvédelmi besorolású használt járművekkel próbálják fiatalítani az öregedő gépparkot. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteki közleménye szerint legutóbb 30 darab klimatizált, Mercedes Benz Citaro O530 típusú alacsonypadlós, szóló autóbuszt vásároltak a Mercedes hazai képviseletétől, az EvoBus Hungária Kereskedelmi Kft.-től, 65 500 eurós darabáron. A vételár a járművezetők és a műszaki szakemberek oktatásának költségei mellett 3 hónapos garanciavállalást is tartalmaz. Az alapvetően 2001-2003-as évjáratú, és többnyire Euro 2-es és Euro 3-as besorolású motorral rendelkező, eddig átlagosan 550 ezer km-t futott járművek fele Frankfurtból érkezett, míg a flotta másik fele jobbára német és osztrák városokban teljesített szolgálatot.

Az autóbuszokkal az észak-budai, jellemzően hegyvidéki autóbusz-vonalakon találkozhatnak majd - honosítás és a szükséges átalakítások után - az utasok 2012 tavaszától, tekintettel arra, hogy a járművek motorteljesítménye alkalmassá teszi őket a hegyi üzemre is. A használt buszok beszerzése a régi Ikarusok felújítását váltja ki, ezzel párhuzamosan a BKK által elindított új buszüzemeltetési modell megvalósítása folyik, és új buszok ennek nyomán a következő években állhatnak majd forgalomba Budapesten, amennyiben sikerül addig a budapesti közösségi közlekedés ma látható finanszírozási válságát orvosolni - olvasható a BKK közleményében.

Forrás: BKK