Dakar: Peterhansel közel a végső győzelemhez

Vágólapra másolva!
A 10. szakaszon az autóknál szerdán Nani Roma volt a leggyorsabb, de ennél fontosabb hír, hogy Robby Gordont kizárta a felügyelő testület. Szalaynak ez volt a legjobb napja, a 16. lett. A motorosoknál Joan Barreda megnyerte a szakaszt, és ezzel élete első szakaszgyőzelmét aratta.
Vágólapra másolva!

Forrás: DPPI
Barreda élete első szakaszgyőzelmét ünnepelhette

Barreda az elmúlt napokban már többször végzett a legjobb ötben, úgyhogy elkezdtek vele számolni a többiek. A fiatal spanyol motoros megmutatta, hogy még ennél többre is képes, ezúttal még sérült jobb lábbal is másfél perccel jobb időt ment, mint Marc Coma. A második helyen célba ért spanyol két perccel előzte meg Desprest, összetettben pedig már nagyon kevés, mindössze 21 másodperc választja el őt a francia riválisától. A 377 kilométer hosszú szakaszról a negyedik legjobb idővel jött ki Helder Rodriguez, aki szemtanúja volt Goncalves bukásának. A motoros az esés miatt közel húsz percet veszített a szakaszon, és ezzel visszacsúszott a hetedik helyre az összetettben.

Forrás: DPPI
Coma utolérte Desprest a szakaszon és az összetettben is

Az autós kategória mai napja nem a versenypályán történtektől volt hangos, hanem attól, ami a háttérben, a felügyelő testületnél történt. Hivatalos ugyanis, hogy Robby Gordont a 9. szakasz után történt vizsgálat során megállapított szabálytalanságok miatt kizárták a versenyből, a döntés ellen természetesen az amerikai pilóta fellebbezett, az újabb döntésig pedig még versenyben van. Állítólag a kerékfelfújó rendszert (a kétkerék-meghajtású autókban belülről, gombnyomásra lehet állítani a keréknyomást) találták szabálytalannak, amire a csapat azzal védekezett, hogy a versenyt megelőző technikai ellenőrzés óta nem változtattak rajta. Több mint érdekes,hogy ezt pont azután vették észre, hogy szakaszgyőzelmet aratott, és öt percen belülre zárkózott Peterhanselhez képest az összetettben. Talán a francia szervezők nem nézték jó szemmel, hogy egyre jobban megközelíti Mr. Dakart.

Forrás: DPPI
A szlovák Stefan Svitko az összetett ötödik helyén áll

A Hummeres egyébként nem ment úgy a szelektíven, ahogy szeretett volna, mert amikor meg akarta előzni a lehúzódni nem hajlandó Peterhanselt, megütötte a Hummer jobb oldalát egy nagy sziklán. Ennek ellenére azért beért a negyedik helyre 14,5 perccel a szakaszgyőztes Nani Roma mögött. Közéjük a második helyre Stephane Peterhansel, a harmadikra pedig Giniel De Villiers ékelődött be, előbbi még mindig megnyugtató, 19 perces előnnyel áll az élen az összetettben, de ezúttal már Roma követi őt a második helyen.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős ott folytatta, ahol előző nap abbahagyta - igaz, sokkal nehezebb út vezetett a szerdai 16. helyhez, mint a keddi 18.-hoz. A szerdai Iquique-Arica szakaszról a gyári pilóták közül is sokan azt mondták, a verseny eddigi legnehezebb szelektívje volt. Az Opel Dakar Team sem úszta meg kalandok nélkül.

Forrás: DPPI
Robby Gordon Peterhansel előzése közben rongálta meg az autóját

"Sokan elakadtak ma" - szögezte le Szalay a nap végén. "Egyikük állt valamelyik dűne tetején és integetett, hogy arra ne menjünk. Köszi, gondoltam, amikor már félig fent voltunk a domboldalban. Aztán felsétáltam, megnéztem, és magamban igazat adtam neki, mert egy gödörben vesztegelt. Visszafordultunk, másfelé kerestük az irányt. Aztán volt, hogy valaki otthagyta a lapátját és a homokfutóját a dűne tetején, de ő maga már nem volt sehol, minket viszont irányváltásra kényszerített." Szóval kalandokban ezen a napon sem volt hiány, egy kis ásás is becsúszott, pontosabban nem is ásás, Szalayék csak felemelték az autót és lerakták a trepniket, aztán már mentek is tovább. Az igazi időveszteséget nem ez jelentette, hanem a két defekt az utolsó tizenöt kilométeren.

Forrás: DPPI
Szalay az idei legjobb helyezését érte el csütörtökön

"A dűnék után a leengedett kerekekkel mentünk tovább, ám kiértünk a köves szakaszra, ahol előbb bal első, majd jobb hátsó defektet kaptunk. Amíg kereket cseréltünk, jó néhányan megelőztek, úgyhogy azt gondoltam, húszon kívül leszünk. Ehhez képest nagyon elégedett vagyok a tizenhhatodik hellyel. Holnap három pótkereket viszünk, nem akarok rizikózni" - mondta Szalay. A csapat versenykamionjában tönkrement a kuplung, lehetetlen volt megjavítani ott a helyszínen, úgyhogy a trió számára befejeződött a verseny.

A quadosoknál csoda történt, ugyanis egyik Patronelli sem tudott nyerni a szakaszon, ellenben a legjobb quados címet ezúttal is argentin versenyző vitte haza. Tomas Maffei közel 13 perccel ment jobb időt, mint Marcos Patronelli, a harmadik helyre Alejandro érkezett meg. Az élen nem történt változás, hiszen Alejandro Patronelli olyan óriási előnnyel vezet, hogy igen nehéz lesz tőle elhódítani az első helyet.

Forrás: DPPI
Egyre biztosabb, hogy meg lesz Peterhansel 10. győzelme

A kamionoknál a Kamaz első 2012-es szakaszgyőzelmét aratta az idei Dakar tizedik szakaszán, a lélektani fontosságú eredmény Arthur Ardavichus nevéhez fűződik, aki a korábbi szelektíveken is mindig a legjobb eredményeket hozta az orosz csapatnak. Sőt, a második hely is a Kamazé, ugyanis Andrej Karginov érkezett meg a második legjobb idővel a célba. De Rooy kisebb navigációs hibának tulajdonítja a harmadik helyet, de megteheti, hogy lazán kezeli a mai eredményeket, hiszen az összetettben ő is egy órás előnnyel áll az élen, ráadásul csapattársa, Hans Stayey előtt.