Soha nem került még ennyibe a benzin és a gázolaj, éppen ezért érdemes elgondolkozni azon, hogyan csökkenthetjük az üzemanyagköltségeket. Helyes vezetéstechnikával és egy kis odafigyeléssel egy év alatt akár tízezreket is meg lehet takarítani. Összegyűjtöttük a leghasznosabb trükköket.

A legutóbbi emelés után a benzin átlagára 422-424 forintra, a gázolajé pedig 443 forintra nőtt, ami új rekordot jelent mindkét üzemanyagfajta esetében. Egy átlagautós szempontjából igazából mindegy is, hogy a forint gyengélkedése, az egyre magasabb adótartalom, vagy éppen a kőolaj világpiaci árának szárnyalása miatt kell hétről hétre drágábban tankolnia, a lényeg sajnos az, hogy a növekvő trend töretlen, legfeljebb a gyorsasága változik, így egyre jobban meg kell becsülni azt, ami a tankban lötyög.

A legegyszerűbb és leghatékonyabb módja a spórolásnak, az autó használatának a mellőzése, amire egyre többen kényszerülnek. Tavaly például 5,7 százalékkal csökkent a 95-ös benzin iránti kereslet, ami nem is csoda, hiszen az év folyamán 305 forint környékéről egészen 360 forintig emelkedett a literenkénti átlagár. Az üzemanyagok árának növekedését azonban máshogyan is ki lehet védeni, egy kis odafigyeléssel, a vezetési stílus megváltoztatásával, az autó megfelelő karbantartásával, vagy a megfelelő üzemanyag tankolásával tízezreket spórolhatunk éves szinten.

Forrás: MTI

A vezetési stílus átalakításával literekkel csökkenhet az átlagfogyasztás

Finomabb gázadással, előrelátó, tudatos vezetéssel, a motorfék hatékonyabb használatával akár literekkel is csökkenthető az autók fogyasztása. A finomabb gázkezelésnél nem olyan nagy a motor étvágya, míg az előrelátó vezetéssel nem gyorsítunk fölöslegesen olyan helyzetben, amikor hamarosan meg kell állni. A motorfék használata azért fontos, mert a modern erőforrások ilyen üzemben nem fogyasztanak üzemanyagot, miközben üresben gurulva igen. Emellett arra is érdemes odafigyelni, folyamatos, egyenletes sebességű haladáskor mindig a lehető legmagasabb fokozatban guruljunk, amelyet még az autónk erőlködés nélkül bír.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Lehetőleg kerüljük el a dugóra esélyes szakaszokat, mert araszoláskor a többszörösére ugrik az autó fogyasztása

A többlettömeg (félig megrakott csomagtartó) és egy üresen fent hagyott tetőcsomagtartó is növeli az autó étvágyát, de a feleslegesen használt elektronikai berendezések és a légkondicionáló is rossz hatással van a fogyasztásra. A túl alacsony guminyomás is emeli a fogyasztást, a gyárilag ajánlott értéknél sokkal (4-5 tized barral) magasabb nyomás viszont csökkentheti az autó tapadását, tehát csak módjával szabad növelni a keréknyomást. A sebesség növekedésével a légellenállás exponenciálisan növekszik, ezáltal a fogyasztás is. Ezért csupán azzal is lehet spórolni, ha lassabban közlekedünk, de látványos változásra inkább autópályán számíthatunk. 

Tíz tipp üzemanyag-takarékos vezetéshez:

1. Csak finoman gyorsítson, ne pörgesse végig a fokozatokat!
2. Állandó sebességnél a lehető legmagasabb fokozatban guruljon!
3. Használja sűrűn a motorféket!
4. Csak a szükséges csomagokat tartsa az autóban!
5. Figyeljen oda a keréknyomásra (alacsony nyomás többletfogyasztást eredményez)!
6. Ne szereljen túl nagy, túl széles kereket az autóra!
7. Használjon kisebb gördülési ellenállású abroncsot!
8. Ne használja fölöslegesen a légkondicionálót, kapcsolja ki a felesleges fogyasztókat!
9. Válasszon kisebb sebességet!
10. Városban előrelátóan közlekedjen, figyeljen oda a forgalom ütemére!



Fotó: Mudra László [origo]
Érdemes betartani a szervizperiódusokat

Az elhanyagolt, ellustult autó többet fogyaszt

Nemcsak a vezetési stílus megváltoztatásával, hanem az autó rendszeres karbantartásával is csökkenthetjük a fogyasztást. Egy benzines motorban a tökéletes égéshez megfelelő minőségű üzemanyag, levegő, és szikra szükséges. Ennek megfelelően érdemes odafigyelni arra, hogy megbízható helyről tankoljunk, az üzemanyag- és a levegőszűrő ne legyen eltömődve, és a gyertyák is jó állapotban legyenek. Ha egy autóval túl sokat járunk városban rövid távokon, akkor a tökéletlen égés következtében a szennyező anyagok lerakódnak a motorban, koszolódik a rendszer, többet fogyaszt a motor. Ez a turbódízel motorokra is igaz, ahol a korom okozhat gondot. Éppen ezért ezeket az autókat érdemes bizonyos időközönként autópályán tartósan magas fordulaton járatni (kiégetni).

Fotó: Csanádi Márton [origo]
Meg kell válogatni a kutakat is

Járjunk utána, hol érdemes tankolni

Természetesen az sem mindegy, hogy hol tankolunk, nem véletlenül minden, benzinárral kapcsolatos sajtóközlemény utolsó mondata az, hogy az egyes kutaknál az üzemanyagok árai akár 20-30 forinttal is eltérhetnek, tehát érdemes utánajárni annak, hogy a környékünkön hol a legolcsóbb tankolni. Az üzemanyag minőségére is oda kell figyelni, ugyanis ezek is eltérhetnek. A 95-ös benzint összehasonlító tesztünkben csak minimális eltéréseket mértünk, de hosszú távon egy jobb minőségű üzemanyaggal is sokat lehet spórolni. Nem feltétlen abból a benzinből fogyaszt az autó a legkevesebbet, amelyet fogyasztáscsökkentő adalékkal reklámoznak, de érdemes őket kipróbálni.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Egy jó állapotú régi autóval is lehet nagyon jó fogyasztást elérni

Nem csak a modern autók fogyasztanak keveset

A kisebb fogyasztás elérésére elvileg a legegyszerűbb út egy új, kisebb fogyasztással kecsegtető autó beszerzése. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egy régi, kevésbé modern autóval nem lehet spórolni. A régi autók ugyanis könnyebbek, ezáltal ugyanaz a motor kevesebb erőlködéssel mozgatja, kevesebbet fogyaszt. Ahogy az a régi Suzuki Swift, Toyota Auris HSD (hibrid), Volkswagen Polo Bluemotion fogyasztási tesztünkből kiderült, bizony egy régi 1,3-as Swift is felveheti a versenyt egy takarékos turbódízellel, vagy egy hibriddel. A környezetbarát kisautók (Hyundai i10, Honda Jazz Hybrid és a Mitsubishi i-MiEV) autók összehasonlításából pedig azt tudtuk meg, hogy az elektromos autók kilométerköltsége jóval kisebb ugyan, de még nagyon drágák, feltöltésük körülményes, tehát jelenleg nem jelentenek reális alternatívát.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Az elektromos autóval olcsó járni, de még elérhetetlenül drága

És végezetül, ha minden vezetéstechnikai trükk ellenére se sikerül elérni autónk gyárilag megadott fogyasztásértékét, ne magunkba keressük a hibát, ugyanis normál használatban lehetetlen reprodukálni a kozmetikázott módszerekkel laboratóriumi körülmények között mért etalonértékeket.

A szabvány mérési metódusok Európában

Az Európában bevezetett New European Driving Cycle (NEDC) szabvány alapján a városi átlagot úgy mérik, hogy négyszer egymás után lefuttatnak egy előre kitalált, városi közlekedést szimuláló ciklust. Mindössze 195 másodperc alatt végigfuttatnak egy programot, amelyben az autó maximum 50 km/óráig gyorsít, de az átlagsebessége 18,7 km/óra. Egy tesztciklus alatt mindössze 1013 métert tesz meg az autó, ezért ezt négyszer megismétlik (4052 méter), és ebből felszorozzák a városi átlagfogyasztást.

Forrás: [origo]
Így néz ki a teljes mérés menete, még a váltási pontok is meg vannak adva: városban maximum harmadikat használnak, országúton már ötödik fokozatban is van az autó

A korszerűbb hibrid autók elvileg képesek lennének a városi ciklust teljesíteni nulla fogyasztással, de nekik hátrány, hogy hideg motorral kezdik a mérést, és nem lehet teljesen feltöltött az akkumulátor. Mivel a mérési módszerek között a gyorsítás intenzitását is meghatározták, így egyelőre nem tudnak tisztán elektromos hajtással haladni.

Az országúti átlag is ehhez hasonlóan történik, egy előre megtervezett forgatókönyv szerint. Itt már 6955 métert tesz meg 6 perc 40 másodperc alatt a fékpadon mért autó, az átlagsebessége 62,6 km/óra. A sebessége többször felemelkedik különböző értékekre (70-50-70-100-120), de a legmagasabb érték is 120 km/óra.