232 ezer autópálya-matrica jár le négy nap múlva

Vágólapra másolva!
Január 31-én jár le a 2011-es éves matricák érvényessége. Az idei matricák árai emelkedtek, a bírságok is drágultak, míg a négynapos matrica január elsejétől megszűnt.
Vágólapra másolva!

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan az éves matricák érvényességi időszakának január 31-ig történő meghosszabbítása azt a célt szolgálja, hogy az úthasználóknak elegendő idejük legyen az új e-matricák megvásárlására.

A 2012. évi, éves matrica díja a személygépkocsi kategóriában a tavalyi 40 ezer forintról 42 980 forintra emelkedett. A D2-es kategóriában 115 ezer forint helyett 123 975 forintot kell fizetni. A D3-as kategóriában tavaly 172 ezer forint volt az éves díj, az idén pedig 184 985 forint, a D4-es kategóriában pedig 215 ezer forintról emelkedett 234 950 forintra.

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. a 2011. évre 232 521 darab éves e-matricát adott el, ami két százalékkal kevesebb a 2010. évinél. Az idén már megszüntetett négynapos változat értékesítése tavaly az előző évhez képest négy százalékkal mérséklődött, a hetiből ugyanakkor 11 százalékkal, a haviból pedig 7 százalékkal többet vásároltak. Tavaly az előző évhez viszonyítva átlagosan egy százalékkal kevesebb úthasználati jogosultságot vásároltak.

A közlemény kiemeli, hogy a díjköteles autópálya-szakaszokat csak érvényes e-matricával lehet igénybe venni, tehát azt már a pályára való felhajtás előtt meg kell vásárolni. Az ÁAK honlapján olvasható tájékoztatás szerint a pótdíjak is emelkednek, bár a megfizetésük határideje hosszabb lesz, 15-ről 30 napra változik. Személygépkocsi esetében például 30 napon belül 14 875 forint a pótdíj, azon túl pedig 59 500 forint.