Erősebb és könnyebb lett a legolcsóbb Ferrari

ferrari california
Vágólapra másolva!
A Ferrari felfrissítette a keménytetős kabrióját, a California teljesítménye 30 lóerővel nőtt meg.
Vágólapra másolva!

Forrás: Ferrari

A Genfi Autószalonra időzíti a Ferrari a modellfrissítés utáni California bemutatóját. Semmit sem változtattak a kabrió megjelenésén, a változásokat a lemezek alatt kell keresni. Új leömlővel és módosított vezérlő számítógéppel találtak még 30 lóerőt és 20 Nm-t a 4,3 literes szívó V8-asban, melynek teljesítménye a beavatkozás után 490 lóerőre, legnagyobb nyomatéka pedig 505 Nm-re emelkedett.

Forrás: Ferrari

Az alumínium karosszéria vázát is átdolgozták, így 30 kilogrammot sikerült lefaragni a California tömegéből, amely azonban pillasúlyúnak még így sem nevezhető, mivel még most is 1,6 tonnát nyom. Persze ez nem jeleni azt, hogy lassú lenne, a 0-100 km/órára történő gyorsítás ideje a beavatkozásoknak köszönhetően négyről 3,8 másodpercre csökkent.

Forrás: Ferrari

Egyes vásárlók túl puhának érezték az autót (ami nem csoda, mivel az autót elsősorban az amerikai piacra tervezték), ezért a Ferrari elkészítette a felárért rendelhető Handling Speciale csomagot. Ez feszesebb rugókat, 10 százalékkal direktebb áttételezésű kormányművet, és kétszer gyorsabban reagáló, áthangolt, állítható keménységű mágneses elven működő lengéscsillapítókat takar.

Forrás: Ferrari