Átaludta a kocsilopást

Vágólapra másolva!
Végigaludta a kocsiban apja autójának ellopását egy 6 éves kisfiú az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

Az apa New York államban járó motorral hagyta az utcán kocsiját benne a fiával, míg betért egy boltba. Az alkalmat észlelte és kihasználta egy tolvaj aki bepattant a kormány mögé és elhajtott az autóval. A rendőrség már fél óra múlva megtalálta a járművet, benne a még mindig alvó gyermekkel, a tolvaj addigra elmenekült. A fiúnak nem esett baja, az egész esetet végigaludta. Az apa ellen eljárás indult kiskorú veszélyeztetéséért.