Leszerepelt a törésteszten a Jeep Compass

Vágólapra másolva!
Az új Honda Civic és a felfrissített Jeep Compass összetörésével kezdte az évet az Euro NCAP.
Vágólapra másolva!

Ugyan szigorította az értékelési rendszerét 2012-re az autók biztonságtechnikáját vizsgáló Euro NCAP, de még így is kiábrándító a Jeep Compass kétcsillagos eredménye. Az amerikai szabadidő-autó gyenge, mindössze 61 százalékos eredményt ért el a felnőtt utasok védelme terén, de az összesített eredményét az is rontotta, hogy csak 23 százalékos eredmény született a gyalogosbiztonság kategóriában.

Forrás: Euro NCAP
Kiábrándító eredmény a Compasstól a két csillag

Az ötajtós Honda Civic hozta az elvárt szintet, mert a maximális, ötcsillagos értékelést kapta. A felnőtt utasokat 94 százalékosan, gyerekeket 83 százalékosan óvta, de a Compasshoz képest igazi megváltás lehet vele a gázolás is, ugyanis 69 százalékot szedett össze a teszteken az új Civic.

Forrás: Euro NCAP
Nem csak az utasokat, de a gyalogosakat is jól védi az új Civic

Az idei évtől már csak az a modell kaphat ötcsillagos értékelést az Euro NCAP-tól, amely az elérhető összpontszám minimum 80 százalékát összegyűjti felnőttvédelemben, 75 százalékát gyermekvédelemben, valamint 60-60 százalékát gyalogosvédelemben és egyéb biztonsági extrákban.