Lágyabb vonalakat kap az új Nissan X-Trail

Vágólapra másolva!
Az X-Trail harmadik generációjából ad előzetest a Genfi Autószalonon leleplezésre kerülő, lágy vonalvezetésű Hi-Cross tanulmány.
Vágólapra másolva!

Forrás: Nissan

Pontosan öt éve mutatta be a Nissan az X-Trail második generációját, így lassan megérett a modellváltásra a sikeres szabadidő-autó. A Hi-Cross néven, a jövő heti Genfi Autószalonon bemutatkozó tanulmány a harmadik generációt vetíti előre, amely valószínűleg csak 2013 második felében kerül a szalonokba.

Látszik a grafikán, hogy a Nissan szakít a doboz alakú, robusztusságot sugárzó karosszériával, az utód ugyanis a mai divatnak megfelelően íves, gömbölyű formákkal rendelkezik. Arra lehet számítani, hogy nem csak a megjelenése, hanem a futóműve is kevésbe lesz terepjárós, mint eddig, azaz a hangsúly ezentúl az épített utakon mutatott menettulajdonságokon lesz, így valószínűleg kevésbé lesz alkalmas az aszfalt elhagyására, mint két elődje. Ebbe a szemléletbe tökéletesen illik, hogy az új X-Trail állítólag már összkerék-meghajtás nélkül is rendelhető lesz, ami jó hatással lesz a fogyasztásra és a károsanyag-kibocsátásra. A pletykák szerint az új X-Trail már három üléssorral, hétülésesként is rendelhető lesz, így igazán komoly konkurenciát jelent majd a gombamód szaporodó középkategóriás szabadidő-autóknak jövő évtől.

Genfben a Nissan a Hi-Cross mellett bemutatja az Invitation nevű tanulmányt is, amely a Note új nemzedékét vetíti előre.