F12 Berlinetta: a valaha volt legerősebb Ferrari

Vágólapra másolva!
Az 599-est váltó F12 Berlinetta orrában egy 740 lóerős V12-es hörög, így nem csoda, hogy a kupé 3,1 másodperc alatt gyorsul százra, és 340 km/óra feletti a végsebessége.
Vágólapra másolva!

Forrás: Ferrari
Kattintson a képre, galéria nyílik!

Ilyen erős és gyors utcai Ferrari még sohasem készült Maranellóban, mint az F12 Berlinetta. Az orrmotoros kupé annak a 6,3 literes, V12-es szívómotornak a továbbfejlesztett változatát kapta meg, amelyik az FF-ben is megtalálható, és amelyik az év végén érkező Enzo-utódot is hajtani fogja. Az F12 Berlinettában a motor 740 lóerőt ad le, legnagyobb nyomatéka 690 Nm, amelynek a 80 százaléka már 2500-as fordulatszámtól rendelkezésre áll. Nagy lökettérfogata ellenére felettébb pörgős az erőforrás, az elektronika csak 8700-as fordulatszámnál tilt le. Kevés ellenfele lesz az utakon az új típusnak, ugyanis 0-100 km/órára 3,1, 0-200 km/órára 8,5 másodperc alatt gyorsul fel, a végsebessége több mint 340 km/óra. Fioranóban, a Ferrari házi tesztpályáján 1:23-as köridőre volt képes, ennél jobban eddig egyetlen utcai Ferrari sem tudott. A 458 Italia körideje ennél kettő, a GTB Fiorano 3,5 másodperccel lassabb, de még a régi Enzo is 1,9 másodpercet kap az F12-estől.

Forrás: Ferrari

Kizárólag automatizált, duplakuplungos váltóval lehet rendelni az autót, a váltót a hátsó differenciálmű elé építik be (transaxle-elrendezés), de a futómű-váltó-differenciálmű csomag kompaktabb, mint korábban, így némileg csökkentek a külső méretek. Az F12 szűk öt centiméterrel rövidebb, kettővel keskenyebb, és hattal alacsonyabb a hat éve bemutatott 599-esnél, hossza 4618 mm, szélessége 1942mm, magassága 1273mm. Csökkent e tengelytáv is, de a Ferrari titkolja, hogy mennyivel. Az utasteret a legújabb Ferrarik stílusában rendezték be, a legfontosabb kapcsolók (fényszóró, irányjelző, ablaktörlő, Manettino menetdinamikai kapcsoló, váltófül) mind-mint a kormánykeréken kaptak helyet.

Videón az új csúcsmodell

Alonso és Massa is részt vett a fejlesztésben

Annak ellenére, hogy az új motor 120 lóerővel és 82 Nm-re többet ad le az 599 GTB Fiorano erőforrásánál, az átlagfogyasztást 17,9-ről 15 literre, a kilométerenkénti szén-dioxid kibocsátást pedig 415-ről 350 g/km-re szorították le a széria start-stop rendszernek is köszönhetően. A kedvezőbb fogyasztásban szerepet játszik még a 0,299-re csökkentett légellenállási együttható, és a 70 kilogrammal kisebb tömeg is, amely most 1525 kg üresen. Az F12 Berlinetta térváza és a külső karosszériaelemek is 12 féle könnyűfém ötvözetből készülnek, így a tömegcsökkentés mellett sikerült a torziós merevségén is javítani 20 százalékkal. Javult a súlyelosztás is, most 46 százalék jut az első, és 54 százalék sut a hátsó tengelyre, mivel a motort hátrébb helyezték el, mint az 599-esben.

Forrás: Ferrari

A formaterv a Ferrari házi dizájnstúdiójának és a Pininfarinának az együttműködéséből született, a sajtóanyag kiemeli, hogy a leszorítóerőt 76 százalékkal sikerült növelni, 200 km/óránál már 1230 Newton leszorítítóerőt generál az autó. Különleges aerodinamikai megoldások is helyet kaptak az F12 Berlinettában, ilyen például az Aero Bridge, amely a motorháztető oldalsó nyílásaiból az első kerékjáraton vezeti keresztül a levegőt, és az ajtók előtti nyíláson engedi ki ismét, így csökkenti a turbulenciát és a légellenállást, mivel kevesebb levegőt enged az autó felső részéhez. De nem hétköznapi az aktív fékhűtés sem, amelynek a nyílása csak akkor enged be levegőt, ha az új generációs karbon-kerámia fékek magas hőmérséklete ezt indokolttá teszi. A futóműben a legújabb generációs, mágneses elven működő adaptív lengéscsillapítókat alkalmazzák, de nem hiányozhat az elektronikus vezérlésű differenciálmű, a fejlett kipörgésgátló és menetstabilizáló rendszer, valamint a nagyteljesítményű blokkolásgátló sem.