Pezsgővel ünnepelte a Suzuki az elektromos Swiftet

Vágólapra másolva!
A Suzuki a pezsgővel gazdagon ellátott genfi standján bejelentette, hogy hamarosan kapható lesz Európában a konnektorról tölthető Swift Range Extender. Azt is megtudtuk, hogy már van egy mosolygós focicsapatuk is, ami persze nem igaz.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Ayakura úr nem állt velünk szóba

Azt a kérdésünkre nem árulták el, hogy az elektromos Swiftet is Esztergomban fogják-e gyártani, csak annyi biztos, hogy hamarosan Európában megvásárolható lesz a japánok saját fejlesztésű környezetbarát kisautója. A 75 lóerős villany-Swift egyforma elven működik, mint az Év Autójának választott Opel Ampera: 200 V-os hálózatból másfél óra alatt fel lehet majd tölteni, ezzel az energiamennyiséggel 30 kilométert tud megtenni.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Az érintőképernyőt és a fehérséget leszámítva belül ismerős

Ha lemerülnek a csomagtartóba tett, kisméretű lítium-ion akkumulátorok, akkor kap szerepet a kocsi orrában lévő, 658 köbcentis benzinmotor, amely elkezd áramot termelni, így a Velencei-tó helyett akár Genfig is el lehet majd jönni vele Budapestről 42 liter benzinnel a gyár szerint. Két éve folynak a tesztelések Európában és Japánban is, ezeknek köszönhetően sokat javítottak a két éve bemutatott, még a régi Swiftből készített első konnektoros hibriden.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Morcos külső, nagyon szerethető

A Swift Range Extendernek igazából csak a lemezek alatti technikája érdekes, a G70 (amelyet Tokióban még Reginaként mutattak be) viszont az egészében figyelemfelkeltő. A rendkívül áramvonalas miniautó amellett hogy élőben is igen vonzó formájú, mindössze 730 kilót nyom, tehát bő mázsával kevesebbet, mint a nagyjából ugyanakkora Alto. Korszerű padlólemeze ívelt elemekből áll, emiatt tud könnyű és merev lenni.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Erősen tanulmányautós a belső tér

Motorja is korszerű, 0,8 literes, közvetlen befecskendezéses turbós benzines, kilométerenként mindössze 70 g/km-es szén-dioxid kibocsátással, ami nagyjából 3 literes átlagfogyasztást jelent. Nem hiányzik belőle a start-stop rendszer és a regeneratív fékrendszer sem. Ennél karakteresebb és fejlettebb autót nagyon régen láttunk a Suzukitól, felőlünk már holnap elkezdhetnék a gyártását. Nem hasonlít semmire (bár a rejtett hátsó kerekek a Kacsára hajaznak), de mégis ízléses és stílusos, alig fogyaszt, és feltehetően fürge is.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Ennyire stílusos Suzuki talán még sosem volt, mint a G70

Kenichi Ayakura szantól a sajtótájékoztató után megkérdeztem volna, hogy mikor vehetjük majd meg, de ő nem akart senkivel szóba állni, gyorsan beviharzott a beszéde után a stand zárt részébe. Amúgy a több tucat pezsgős üveget, amit a globális marketing igazgató távozása után nyitottak nem tudtam hová tenni, mivel tavaly 3 százalékkal csökkent a márka autógyártása világszerte (részben a japán katasztrófa miatt), Európában pedig néggyel. Egyedül a Japánon és Európán kívüli piacok bővülésének örülhettek. A végén azt is megtudtuk, hogy vegyesvállalatot alapítottak egy brit céggel üzemanyagcellák fejlesztésére autók és motorkerékpárok számára, a közös cég neve a viccesen hangzó Smile FC.