Kevésbé variálható, kisebb a csomagtartója és rosszabb a minősége, mint az Angliában gyártott ötajtós Civicnek, de kicsivel olcsóbb és jobb vezetni.

Fotó: Mudra László [origo]
Az ötajtóssal együtt a török gyártású szedán Civic is megérkezett hazánkba
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Mi ez, és mi benne az újdonság?

Immár kilencedik generációnál jár a Honda a Civic-kel, amely a márka alsó középkategóriás modellje, vagyis az Opel Astra, a Ford Focus és a Volkswagen Golf egyik japán vetélytársa. Az ötajtós modellváltásával egy időben megjelent hazánkban a szedán változat is, amely nevében szintén Civic, de a motorján kívül nagyjából semmi hasonlóságot nem lehet észrevenni az ötajtóssal. Ez nem is véletlen, hiszen a klasszikus "űrhajó" Civicet Angliában gyártják, míg a négyajtós Törökországban készül olyan piacoknak, ahol az olcsóbb, szerényebb kivitelezésű szedánokra még van igény. Ez azt jelenti, hogy a lépcsős hátú Civicet csak Észak és Kelet-Európában forgalmazzák, de ott is csak elég szegényes motorkínálattal (csak 1,6-os és 1,8-as benzines).

Fotó: Mudra László [origo]
Úgy néz ki, mint egy felnagyított és kicsit átfésült Honda City

Hogy néz ki?

Simán letagadhatná, hogy bármi köze van a jelenlegi ötajtós Civichez. A hondás vonalak látszanak, de a szedán inkább olyan, mintha a régi City és az Insight megoldásait mosták volna össze. Az orra nem túl izgalmas, de megteszi, azonban a hátulja már nagyon amerikás, de még egy régebbi Toyota Camry vonalait is eszembe jutattja. Az biztos, hogy a török Hondák nem a formájukkal fognak hódítani.

Fotó: Mudra László [origo]
Kicsit amerikás a hátsó rész, a kipufogó mérete túlzás

Sajnos az utastér még inkább ezt tükrözi, az új ötajtós Civihez képest látványosan rosszabb minőségű, kemény műanyagokból épül fel. A Jazz, az Insight és City keverékéből kiöntött műszerfal kifejezetten zavaró hatású, olyan, mintha visszamentünk volna tíz évet az autógyártásban. A külső formába és az utastér hangulatába is nehéz lesz beleszeretni.

Fotó: Mudra László [origo]
Az 1,8 literes motor két lóerővel erősebb lett

Műszaki tartalom

Nem meglepetés, hogy a Honda a szedán Civicben is ugyanazt az 1,8 literes, 16 szelepes, változó szelepvezérlésű motort használja, amelyet az ötajtósban már évek óta szerelnek. A generációváltással egy kis modernizáción esett át, így már 142 lóerős, de az ötajtósban mégis élettelennek tűnt a nemzetközi menetpróbán. Ehhez egy hatfokozatú váltót párosítottak, de automata is rendelhető. Az első MacPherson futómű csak átlagos, viszont biztató, hogy hátul már multilink futóművet kapott. Sajnos a modern elektronikák közül szinte semmit nem tudhat magáénak, csupán a kormányzásba is beleavatkozó menetstabilizáló elektronika számít modern extrának.

Fotó: Mudra László [origo]
Sajnos nem annyira igényes az utastér, de a vezetési élmény nem rossz

Milyen vezetni?

Meglepő módon jó vezetni a szedán Civic-et, bizonyos paraméterekben talán még az ötajtósnál is jobb. A kormányzása csak kicsit túlszervózott, ezzel a kategória átlagának felel meg, de a váltója jól képviseli a hondás hagyományokat: nagyon jó érzés váltani, a kar mozgatása könnyed és pontos. A féke határozott, de a rugózása egy kicsit lágy. Alapvetően alulkormányzottra van beállítva, de gáz elvételekkel minimálisan mozgatni lehet a farát is. Ha abból indulunk ki, hogy ez egy családi autó, akkor ez a sportos apukáknak is jó érzést ad, ugyanis ebben az autóban az 1,8-as i-VTEC motor is jobban élt, mint az ötajtósban.

Fotó: Mudra László [origo]
A hatfokozatú váltó kapcsolási érzetre a legszebb Honda hagyományokat idézi fel

Ez többek között azért lehetséges, mert hiába 25 centiméterrel hosszabb a szedán, a tömege kisebb, körülbelül 60 kilogrammal. Nem csak ez érződik a motor rugalmasságában, hanem a rövidebb áttételezésű váltó is. Amíg az ötajtós ugyanezzel a motorral 9,7 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/h-ra, addig a szedánnak elég 9 másodperc. Cserében viszont az ötajtós 215 km/h-ás végsebességéhez képest "csak" 200-ra képes. Ez utóbbi valószínűleg kevés embernek fog hiányozni.

Fotó: Mudra László [origo]
Nem túl igényes megjelenésű hifi, felette már most el van válva a műszerfal borítása

A szedán tehát sokkal fickósabb az 1,8-as motorral, de közben a fogyasztása sem rossz, pedig a gyári adatok az ötajtósnál 0,6 literrel rosszabb átlagot jósolnak. Városban normálisan közlekedve 7,5 liter körüli átlag is elérhető, ami autópályán lemegy 6,5 literre. Összességében a teljes tesztidőszak alatt 7,3 liter/100 km-es vegyes átlag jött ki, ami az autó méreteit, teljesítményét és menettulajdonságait is figyelembe véve nem rossz érték.

Fotó: Mudra László [origo]
Hátul nagyobb a láb- és a válltér, a tetőkárpitban mélyedés van, hogy elférjen a fejünk

Milyen benne utazni?

Mint az a kilencedik generációs Civic nemzetközi menetpróbájából is kiderült, az új ötajtós Civic alapvetően sportosabbra lett hangolva. Keményebb lett, de ez nem azt jelenti, hogy a törökországi gyártású szedán változat is ilyen. A négyajtós kényelmesebbre van hangolva, aminek az utasok örülhetnek. A 8 centiméterrel hosszabb tengelytávolság miatt a hátsó helykínálat nagyobb ugyan, de a fejtér 183 centiméteres magasságommal kicsit szűkös. Alapvetően kényelmesek az ülések, de cserébe sok oldaltartásuk nincs. Pozitívum viszont, hogy az autó nem túl hangos, bár a minőségben eléggé továbbfejlesztett ötajtós még ennél is csendesebb. Azonban negatív meglepetés is van: a szedán változat csomagtartója kisebb, mint az ötajtósé, 477 liter helyett csak 440 literes. Ez egyébként a kategórián belül sem számít nagynak, de az is igaz, hogy az új Ford Focus szedán csomagtere is csak 428 literes.

Fotó: Mudra László [origo]
37 literrel kisebb a csomagtartója, mint az ötjatósé

Megéri az árát?

A négyajtós Civic alapára 5,25 millió forint az 1,6-os, 125 lóerős motorral, de már ez is nagyon jól felszerelt, hiszen alapáron jár a blokkolásgátló, a menetstabilizáló, a hat légzsák, a tempomat, a légkondicionáló, az automata fényszóró és az esőérzékelős ablaktörlő. Természetesen ezek mellett benne van elektromos ablakemelő és tükörmozgatás, USB-csatlakozós a CD-s autórádió, és a központizár mellett riasztó is található minden négyajtós Civicben. Mégis inkább az 1,8-as változatot érdemes megvenni, hiszen csak 300 ezer forinttal drágább, miközben ebben a Xenon-fényszóró, az ülésfűtés és hatfokozatú váltó is benne van. A tesztelt Elegance Plus már 5,95 millió forint, de ehhez már kulcs nélküli nyitás, indítás és a tetőablak is jár. Sajnos az ötajtós kivitellel nehéz összehasonlítani, hiszen az Angliában készülő új modell felszereltsége más, abban már több olyan extra is van, amit a négyajtósba nem is lehet kérni. A tesztelt szedánhoz legjobban hasonlító 1.8 Exe már 6,6 millió forint, de ebben jobb hifi, kétzónás klíma, és bőrülés is található.


A konkurensekhez mérve a négyajtós Civic nem is olcsó és nem is drága, hiszen egy hasonló felszereltségű, de csak 1,6-os Corolla is 5,9 millió forint. Egy Volkswagen Jetta 122 lóerős, 1,4 literes turbómotorral, így felszerelve már 6,5 millió, de a Ford Focus négyajtós változata 150 lóerős, 1.6 literes turbómotorral is 5,5 millió forintról indul, de tesztautó szintjére felhozva 6,2 millió. A Ford mellett szólhat jobb minősége és a motorja, de a Mazda3-asról sem szabad elfeledkezni, amely kétliteres motorral, csúcs felszereltséggel csak 5,8 millió forint, tehát nem feltétlenül a Honda a legjobb vétel.

Fotó: Mudra László [origo]
Mindent összevetve az ötajtós jobb vétel

Összegzés

Az új szedán Civic kellemes családi autó lehetne, hiszen jó vezetni, kellemesen rugózik, csendes, aránylag tágas, jól felszerelt és még a motorja sem iszákos. Ennek ellenére az ötlettelen formaterve és a kemény műanyagokkal telezsúfolt utastere, és az ötajtósnál rosszabb minősége sokat ront az összképen. Az ára mégis az ötajtóshoz van igazítva, ami biztosan nem a szedán felé billenti a mérleget, hiszen a csomagtartója is kisebb. Egy török gyártású autó lehetne látványosan olcsóbb is.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 1798 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 104 kW (142 LE)/6500. Nyomaték: 174 Nm/4300. Sebességváltó: hatfokozatú kézi. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa. 
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4545/1755/1435 mm. Tengelytáv: 2675 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1505/1530 mm. Tömeg: 1210 kg. Terhelhetőség: 435 kg. Csomagtartó térfogata: 440 l. Üzemanyagtartály térfogata: 50 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 9,0 mp. Végsebesség: 200 km/óra. Gyári átlagfogyasztás: 6,7 liter/100 km. Tesztótfogyasztás (vegyes): 7,3 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 154 g/km.