Stílust vált a Hyundai a Santa Fe érkezésével

A New York-i Autószalonon rögtön két változatban mutatkozott be az új formanyelv szerint megrajzolt Hyundai Santa Fe, amely Európában ix45 néven kerül piacra.

Számítógépes grafikákat már korábban mutatott az Európában ix45 néven piacra kerülő új Santa Féről a Hyundai, a New York-i Autószalonon az autó hivatalos adatai is kiderültek. Ez a modell már a Hyundai új, továbbfejlesztett formanyelve szerint készült, ez a "folyékony szobrászat" után a "Storm Edge" (Vihar széle) elnevezést kapta.

Az elődjénél sportosabb és stílusosabb szabadidő-autó rögtön két változatban debütált New Yorkban, öt- és hétülésesként is bemutatkozott. A kisebb modell tengelytávja 2700 milliméter, teljes hossza 4690 milliméter, 1680 milliméteres magasság és 1880 milliméteres szélesség mellett.

Ezzel szemben a nagyobb kiadás tengelytávja 2800 milliméter, teljes hossza 4905 milliméter, valamivel nagyobb magasság (1690 milliméter) és szélesség (1885 milliméter) mellett. A három üléssoros verzió első és hátsó lökhárítóján is láthatók változások.

Amerikában 264 lóerős, kétliteres turbós és 190 lóerős, 2,4 literes közvetlen befecskendezéses benzinmotorral lesz kapható az ötüléses modell, a hétüléses kizárólag a 290 lóerős, 3,3 literes V6-ossal kerül piacra. Minden motorhoz hatfokozatú automata váltó kapcsolódik, összkerékhajtás opciósan rendelhető.