Wireless telefontöltő a Dodge Dartban

Dodge Dart, wireless telefontöltő
Vágólapra másolva!
A Dodge új modellje lehet az első, amelyben vezeték nélküli technológiával lehet majd tölteni az okostelefonokat. A rendszer ára 45 ezer forint.
Vágólapra másolva!

Maga az ötlet nem újdonság, régóta szó van már róla, hogy vezeték nélküli hálózat segítségével is lehetne tölteni kisebb mobil eszközöket. A Chrysler azonban az első olyan gyártó akar lenni, amely ezt a rendszert bevezeti a szériagyártásba. Bár a General Motors a Chevrolet Voltban már tavaly bemutatott egy hasonló mobiltelefont, a Dodge Dart lehet az első olyan modell, amiben a rendszer nagy sorozatban gyártani fogják.

A rendszer úgy működik, hogy a középkonzol alsó részébe telepítenek egy panelt, amelynek a közelébe kell tenni a mobilt a töltéshez. Csak akkor aktiválódik, ha jár a motor. A járműhez jár majd egy speciális tok is, amelyben a különböző mobiltelefonok képesek lesznek erre az új töltésre. A rendszer ára 200 dollár, ami körülbelül 45 ezer forint.

Forrás: [origo]