Új modellt küld a Volkswagen Golf és Ford Focus ellen a Nissan

Vágólapra másolva!
Két év múlva egy új kompakt modell összeszerelése is elindul a Nissan sunderlandi üzemében. Részleteket később közölnek az újdonságról.
Vágólapra másolva!

Múlt hónapban jelentette be a Nissan, hogy sunderlandi üzemében készül majd új kompakt egyterűje, amelynek alapjait a Genfi Autószalonon bemutatott Invitation tanulmány adja. A japán márka keddi közleménye szerint a B szegmenses autó mellett egy vadonatúj kompakt modell sorozatgyártása is elindul az üzemben, vagyis a Nissan visszatér az Európában megkerülhetetlennek számító alsó-középkategóriába.

A Nissan 127 millió fontos beruházással bővíti a sunderlandi üzemet, amelynek új kapacitása az eddig gyártott modellekkel együtt évi 550 ezer autó lesz. Huszonhat éves történetében először a gyár éjjel-nappal termel majd.

Két év múlva valószínűleg az új kompakt értékesítése is elindul, nevéről, áráról, motorkínálatáról és felszereltségéről legkorábban jövőre árulnak el részleteket a japánok. Utoljára az Almerával volt jelen a C szegmensben a Nissan, az autó gyártása 2006-ban állt le.