1,7 litert fogyaszt a Citroën új luxusmodellje

Vágólapra másolva!
Numéro 9 néven mutatkozik be a Pekingi Autószalonon a Citroën új csúcsmodellje. Amennyiben elkészül, a szériamodell a DS-sorozat tagja lesz, a tanulmány hibrid hajtáslánca állítólag 1,7 litert fogyaszt.
Vágólapra másolva!

Április végén, a Pekingi Autószalonon mutatja be új csúcsmodelljét a Citroën. Tanulmányként Numéro 9 néven állítják ki az autót, amely a 2010-ben, szintén Kínában kiállított Metropolis tanulmány továbbfejlesztett változata. Az autó a DS-sorozathoz tartozik, a szalonokban valószínűleg DS9 néven kell majd keresni, ha pozitív döntés születik a szériagyártásról.

A Numéro 9 nemcsak egyszerű tanulmány, a francia márka új márkaarculatát is előrevetíti, a DS-széria következő három modelljén (kompakt szedán, SUV és középkategóriás szedán) is hasonló megoldások jelennek meg. Ellentétben a Metropolisszal, a Numéro 9 szedán helyett kupé jellegű karosszériát kapott, amely nyomokban a Porsche Panamerára emlékeztet.

Kompaktabbak lettek a méretek is, a Numéro 9 4,93 méter hosszú, 1,94 méter széles és 1,27 méter magas, míg a Metropolis hossza 5,3 méter volt. A tengelytávolság kereken három méter, amely tágas és a sok üvegfelületnek köszönhetően világos kabin kialakítását tette lehetővé.

A Numéro 9 hibrid hajtásláncához benzines vagy dízelmotor is kapcsolódhat, a hátsó tengelyre kerülő villanymotor 70 lóerős, 200 Nm-es csúcsnyomatékkal. Lítium-ion akkumulátor táplálja az elektromos egységet, hagyományos fali konnektorból három és fél óra alatt tölthető újra, tisztán elektromos üzemben 50 kilométer a hatótávolság.

A Pekingben kiállításra kerülő tanulmány a BMW-vel közösen fejlesztett, 1,6 literes turbómotort kapott, 225 lóerős teljesítménnyel és 275 Nm-es nyomatékkal. A rendszer együttes teljesítménye 295 lóerő, 100 km/órás tempóra 5,4 másodperc alatt gyorsul a Numéro 9. Maximális elektromos hatótávolsággal számolva az átlagfogyasztás 1,7 liter.