Rossz példát látnak a gyerekek az autóban

Vágólapra másolva!
A Continental vizsgálata szerint a német gyerekek háromnegyede gyakran látja szüleit dühöngeni a volán mögött, mégis elégedettek azzal, ahogy vezetnek. Általában az apák vezetnek erőszakosabban, a gyerekek mégis őket tartják jobb sofőrnek.
Vágólapra másolva!

Forrás: Continental

Egy, a Continental megbízásából készített németországi felmérés eredményei szerint a szülők 75 százaléka gyakran hangoskodik és dühöng, 54 százaléka kiabál és 41 százaléka veszekedik gyerekeik szeme láttára az autóban ülve. 20 százalékuk a telefonját is használja vezetés közben, 45 százalékuk pedig nem mindig csak a vezetésre koncentrál. A megkérdezett gyerekek 98 százaléka ezzel együtt mégis elégedett szüleik vezetési stílusával, és 94 százalékuk biztonságban érzik magát az utakon. Ezek a legfontosabb eredményei az ötszáz, 4 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végzett kutatásnak.

Az eredmények betekintést nyújtanak az apukák és anyukák vezetési stílusa közötti különbségbe is gyerekeik nézőpontjából. Bár a megkérdezett gyerekek többsége (73 százalék) elismerte, hogy édesapja általában gyorsabban vezet, és több mint harmaduk szerint (37 százalék) apjuk vezetési stílusa egyenesen agresszív, összességében mégis az apukák vezetésével elégedettebbek (49 százalék).

Ha a német gyerekeknek érdemjegyeket kellene adniuk szüleik vezetési szokásaira, az értékelés sokszínű lenne. "Jó" jegy járna a vezetési stílusra és a közös utak számát illetően. A megkérdezettek 98 százaléka mondta, hogy szereti szülei vezetési stílusát. 49 százalék szerint szülei jobban vezetnek, mint a többi sofőr. Ugyanakkor tízből egy gyerek néha szégyelli magát szülei vezetés szokásai miatt, 17 százalék pedig bevallotta, hogy ijedt már meg életében attól, ahogy szülei vezettek. Csak 8 százalék számolt be zaklatottságról, 2 százalék pedig már félt vagy megrémült szüleik autójában. Hogy szóba hozzák-e a vezetést szüleik előtt, az a bizalomtól függ. A megkérdezett gyerekek 92 százaléka azt mondta, nem fél megmondani szüleinek, hogy nem szereti, ahogy vezetnek, 54 százalék pedig már meg is tette ezt a felmérés eredményei szerint.

A válaszokból az is kiderül, hogy a gyerekeket nem hagyja hidegen a volán mögötti hangoskodás, civakodás, kiabálás, veszekedés. Közülük sokan nyugtalanok (22 százalék), mérgesek (10 százalék) lesznek, esetleg szégyenkezni (9 százalék) vagy félni (5 százalék) kezdenek ilyenkor. Bár a megkérdezett gyerekek 35 százaléka azt állítja, csak nevet szülei vitatkozásán, minden ötödik gyerek viszont figyelmeztette őket, és szólt, hogy álljanak meg. A gyerekek abban az esetben is előszeretettel beavatkoznak a hátsó ülésről, ha a szülők túl gyorsan mennek: több mint harmaduk egyszerűen megkéri a szülőt, hogy menjen lassabban, minden tizedik viszont ösztökélte már a sofőrt nagyobb tempóra is.

Forrás: Continental

Az autóban elhangzó szavaik mellett a szülők koncentrációja is gyakran ad okot aggodalomra. A felmérés megállapította, hogy majdnem minden ötödik szülő vagy felvigyázó használja telefonját vezetés közben gyerek jelenlétében is. A gyerekek 45 százaléka szerint szüleik néha egyszerűen nem figyelnek oda vezetés közben.

A válaszoló gyerekek 73 százaléka szerint édesapja gyorsabban vezet, mint édesanyja. Bár 46 százalékuk szerint szüleik nem agresszív sofőrök, 38 százalék szerint apjuk erőszakosabb a volánnál, mint anyjuk (12 százalék), és gyakrabban is kiabálnak (33 százalék) vezetés közben. Ám a gyerekek többsége (49 százalék) mégis édesapja vezetési stílusát szereti jobban, 39 százalék húz az édesanya felé, 12 százalékuknak pedig nincs kedvence. Így nem is meglepetés, hogy általában az apuka vezet, amikor mindkét szülő az autóban ül. Számokban kifejezve a megkérdezettek 69 százalék ánál az apáé a volán a családi autózásokon és csak 16 százalék nál az anyáé.

Ez azonban nem egyenlő az utazások számával, a gyerekek nagy részét (52 százalék) ugyanis anyjuk viszi a különórákra. Öt apából mindössze egy vállalkozik az ilyen típusú fuvarokra. Iskolába a gyerekek 38 százalékát az anyja, 16 százalékát pedig az apja viszi (9 százaléknál egyenlő arányban fordul elő a két szülő, 36 százalékot pedig nem a szülei visznek iskolába). A gyerekek mégis édesanyjukat tartják kevésbé gyakorlott vezetőnek. A megkérdezettek 42 százaléka szerint anyja nagyobb valószínűséggel padkázza meg a felnit parkolás közben, mint az apja (19 százalék), 39 százalékuk szerint azonban egyik szülőjük sem hajlamos ilyesmire.