Michelisz: A világbajnoki cím lehet a cél

Vágólapra másolva!
A hungaroringi WTCC futam győztese a magyar közönséggel ellentétben nem haragszik Tarquinire, de abban biztos, hogy mostantól ő sem bánik kesztyűs kézzel az éllovasokkal. A második világbajnoki futamgyőzelmét hazai pályán begyűjtő Michelisz Norbert még most sem érti, hogy miért szeretik ilyen sokan.
Vágólapra másolva!

Michelisz Norbert 2006-ben kezdte autóversenyző pályafutását, a szimulátorok világából átcsábított fiatal fiú a Zengő Motorsport színeiben rögtön megnyerte a Suzuki Swift Kupát, majd a következő évben a Renault Clio Kupát is. Innentől kezdve felgyorsult a karrierje, hiszen a hazai Seat Leon Szuperkupával párhuzamosan az Európa-kupán is elindult, amit 2009-ben meg is nyert. 2010-től a túraautó-világbajnokság (WTCC) állandó résztvevőjeként az idény végén, Makaóban megszerezte élete első világbajnoki győzelmét, majd 2011-ben márkát váltott és elég hullámzó szezont produkált a számára új, hátsókerék-hajtású BMW-vel. Amilyen gyengén zárta a tavalyi szezont, olyan bíztatóan alakult eddig az idei: a szlovákiai futamon megnyerte az időmérő edzést, majd a hungaroringi versenyen hatalmas tömeg előtt magabiztos vezetéssel nyert futamot.

Amikor a hungaroringi győztes futamod után megálltatok a dobogó alatt, és kiszálltál, akkor Alain Menu mit mondott neked?

Azt mondta, remélte, hogy hibázni fogok, de az utolsó körben eszébe jutott, hogy az mégsem lenne olyan jó. Örült neki, hogy megnyertem a futamot.

Vele ennyire jóban vagy?

Vele vagyok a nagyok közül a legjobb viszonyban. Nem tudom, hogyan kezdődött, de ő jellemzően többet jön oda hozzám kérdezősködni, volt már olyan - tavaly Makaóban -, hogy átjött hozzánk beszélgetni.

A második futamon számítani lehetett arra, hogy az állórajtnál a hátsókerék-hajtású BMW-vel az ötödik helyről nagy eredményt is el lehet érni. Te mennyire gondoltad ezt át?

Én is gondoltam rá, de azt is látni kell, hogy voltunk már hasonló helyzetben. Rajtoltam már élről a második futamon, és mindig közbejött valami. Még akkor is, ha sejtettem, hogy jó esélyem van dobogós helyezésre, azt nem tudtam, hogy a Chevyk ellen ez mire lesz elég. Nem voltak annyira messze tőlem az állórajtnál. Simán benne volt, hogy egy szerencsés első körrel egyből ott vannak mellettem. A szerencse is kellett hozzá, hogy ez így alakuljon, nagyon örülök neki.

Mennyire tett rád egy plusz feszültséget, hogy az elején átvetted a vezetést?

Amikor kikerültem O' Youngot, már körvonalazódott a terv, hogy nagyon gyorsan belülre akarok kerülni, és éreztem, hogy meglesz az első hely. Innentől kezdve már természetesnek fogtam ezt fel.

Hány körig vezettél a maximumon?

Három. A rajtot követőt nagyon, majd kettőt még, meg a következő elejét. Aztán már láttam, hogy nagy az előny és azt is, hogy a Chevyk - Menu kivételével - már lőtávolban sincsenek. Tudtam, hogy ha még benne is hagyok körönként néhány tizedet annak érdekében, hogy ne hibázzak, akkor ebből már olyan nagy baj nem lehet.

Forrás: Farkas Péter [origo]
Menu elsőként gratulált a hungaroringi győztes futam után

És a harmadik kör után hogy tudtál koncentrálni?

Az a baj, hogy ha ilyenkor az ember nem megy 100 százalékon, nem arra összpontosít teljesen, akkor sokkal könnyebben jönnek a hibák. Nagyon könnyen elkalandozik a figyelmed, arra koncentráltam, hogy ne nézzek a tükörbe, ne nézzek ki a lelátókra, minden egyes kanyar előtt végigvettem, hogy ott mit kell majd csinálnom. Ez a hatodik körig sikerült, akkor már azt hittem, hogy az utolsó kör jön. (Menczel) Krisztián (a csapat vezető szerelője) minden körben bemutatja a boksztáblát, és hat kör volt még rajta. Nagyon közel voltam ahhoz, hogy visszakérdezzek, hogy ez biztos-e, de gondoltam, csak jól mutatja. Onnantól megint egy kicsit elkalandozott a figyelmem, de sikerült a végéig összerakni. Az utolsó három kör már örömautózás volt.

Ilyenkor rámondják a füledre, hogy már Menu van mögötted, figyelj?

Nem, nem mondanak semmit. Kértem is, hogy csak az életbevágó információkat közöljék. Alapvetően minden információ kizökkent, amit a rádión kapok.

Az első hungaroringi futam végén egy pillanatra mutatták a belső kamerádat, a szemeid alapján nem tűntél boldognak. Ez a Coronel előzés miatt volt?

Nem is voltam, de nem csak a Coronel előzése miatt, bár nyílván a végén elveszteni még egy helyet egy kicsit keserű szájízt adott az egésznek. Nekem az volt a fontos, hogy Oriolát megelőzzem. Amikor Coronel betette az autója orrát, akkor egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy ha ráfordulok, akkor talán elveszi a gázt, vagy talán nem. De Coronelt ismerve inkább a 'talán nem' győzött nálam, ezért hagytam neki helyet, nehogy ott essünk ki. Nincs jelentősége, a lényeg az, hogy megúsztuk nagyobb sérülés nélkül. A jövőben azért jobban fogok arra figyelni, hogy ha kevesebb esélyem van előzni, akkor inkább védekezzek. Most azért benne volt ebben az előzmény is, nagyon nem akartam elengedni az esélyét, hogy Monteirót megelőzzem. Plusz addigra a rengeteg csatában már nagyon elkoptattam a gumikat.

Fotó: Mudra László [origo]

Motorerőben nem álltok túl jól. Már a Seat a leggyorsabb?

Nem tudom, minek köszönhető ez, hiszen a Chevyktől alig kapunk. Nem tudom, az egyenesben mitől ilyen gyors a Seat, bár nyílván a motortól. De a Seat nem a legjobb légellenállású autó a mezőnyben, mégis nagyon gyors, a dízelkorszakot kezdik idézni ezzel az új, benzines turbómotorjukkal. Az biztos, hogy a Salzburgringen nem sok esélyünk lesz ellenük. Az egy nagyon gyors a pálya, ott sok gondunk lesz.

Ennyire keveset vársz a BMW-től?

Próbálom hűteni az elvárásokat, mert egy futamgyőzelem után mindenki azt hiheti, hogy ez ugyanígy fog folytatódni. De azt is látni kell, hogy most elindultunk egy jó úton, ugyanakkor senki nem gondolhatja azt, hogy mostantól minden hétvégén a győzelemért, vagy akár a dobogós helyezésekért fogunk küzdeni. Látni kell a helyünket a mezőnyben. Nagyon örülök neki, hogy kezdenek kiegyensúlyozottan jönni az eredmények, de azt is tudom, hogy innentől következik az igazán nehéz feladat, ha még előrébb akarjuk verekedni magunkat.

Wéber Gáborral az első futamban volt egy kis csatátok, az mennyire volt komoly?

Én annak éreztem, kicsit meg is koccoltam hátulról. Éreztem, hogy nekem most mennem kell, de Gábor is nagyon gyors volt. Sokkal könnyebb dolgom volt ellene egy ilyen manővernél, mintha más ellen kellett volna előznöm. Nem engedett el, de amikor már mellette voltam, nem is nehezítette meg a dolgom. Taktikai szempontból is jó volt ez, mert tudtam neki törni az utat.

Ilyenkor nem szólnak rá, hogy jön Norbi, engedd el?

Nem, ez eleve a verseny elején volt, ilyenkor a csapat is megvárja, amíg letisztulnak az erőviszonyok.

Forrás: Farkas Péter [origo]
A győzelem felé száguld Michelisz a hungaroringi forduló második futamán

Wéber a képességei alapján körülbelül olyan pilóta, mint te. Ehhez képest nagyon vergődik. Szerinted mi az oka ennek?

Nem tudom, nehéz megmondani. Látom rajta, hogy ő is talán egy kicsit másra számított. Ez az autó nagyon érzékeny a beállításokra, nagyon nehéz magadra állítani. Apróságokon múlnak tizedmásodpercek. Azt gondolom, hogy Gáborral kapcsolatban mindenki látja, hogy egy nagyon gyors és nagyon tapasztalt pilóta, de kicsit több idő kell neki, hogy megtalálja az autóval a neki fekvő beállítást. Erre az lenne a megoldás, ha kicsit többet tudna menni. Persze látszik rajta a fejlődés, még akkor is, ha néha a beállításokkal kipróbál olyan utakat is, amelyek nem válnak be. Tavaly nagyon sokszor nekem is összejött egy hétvége, majd a következő három nem.

Év elején azt mondtátok, hogy rengeteget fog számítani, ha két autó megy, mert több adatot tudtok gyűjteni, így gyorsabban fejlődtök majd. Ez mennyire működik, hiszen a csapattársad teljesen más stílusban vezet, mint te?

Lehet, hogy időmérőkön még nem annyira tudjuk segíteni egymást, de a telemetria nagyon sok esetben nagy segítség nekem. A Hungaroringen is előfordult, hogy a tizennégy kanyarból ötben én nézegettem az ő telemetriáját, mert ő volt a gyorsabb. Nekem ez abszolút segít abban, hogy kihozzam magamból az utolsó tizedmásodperceket. Nem kételkedem abban, hogy ez majd az ő esetében is látszani fog a külvilág felé.

Fotó: Mudra László [origo]

Az autótól mit várhattok még? Hány dobogós helyezés lehet még ebben?

Nehéz megmondani, hiszen az autót nem fejlesztették az idei szezonra, miközben az én teljesítményemen ez nem látszik. Azt gondolom, hogy a fejlesztésekből adódó lemaradást tudjuk kompenzálni azzal, ha jobban megismerjük az autót. Nehéz megmondani, hogy hol a határ, de abban biztos vagyok, hogy még van tartalék az autóban. Azt megmondani, hogy pontosan hol van ennek a folyamatnak a vége, még nem tudom.

A Chevrolet éllovasai a második futamon nem villogtak. Más helyszínen ilyenkor is olyan ellenállhatatlanul törnek előre, hogy mindenki csak tátja a száját, de itt nem ment nekik. Mit gondolsz, miért?

Ebben elég erősen benne volt Tarquini, akit nem egyszerű megelőzni, így Huff mögötte inkább a biztosra ment. Nem a legjobb puszipajtások a mezőnyben. Huff nem engedhette meg, hogy kockáztasson, miközben Muller mögötte megy. Ettől függetlenül én sokszor azt látom a Chevrolet-től, hogy nem terítik ki teljesen a lapjaikat. Ha mindenkit elvernének egy másodperces különbséggel - ami egyébként bennük van simán -, akkor a következő hétvégén már annyi súlyt kellene vinniük, hogy azt már nem szeretnék.

A cikk nem ért véget, a következő oldalon kiderül, hogy a magyar versenyző mit gondol a pályán való lökdösődésről és a félresikerült galambos történetről.