Triplaturbós dízelmotor a frissített 7-es BMW-ben

2012.05.25. 14:12

Négy évvel piaci debütálása után frissítette a BMW a 7-es sorozatot, a limuzinnak elsősorban motorkínálata alakult át. Formailag kevésbé látványosak a módosítások.

Már négy év eltelt azóta, hogy a BMW piacra dobta a 7-es sorozat új generációját, éppen itt volt az ideje az első frissítésnek. Kívülről kevésbé látványosak a változások: új LED-es fényszórókat kapott a 7-es, a módosított hűtőrács veséi a korábbi 12 helyett 9 lamellából állnak. Lecserélték az első lökhárítót, amelyre krómbetétek kerültek, új indexeket szereltek a külső visszapillantók házába, hátul krómcsík került a kötény aljára.

A frissített modellbe újratervezett első üléseket szerelnek, 1200 wattos Bang & Olufsen audiorendszer jelenik meg, opcionálisan új hátsó szórakoztatórendszer rendelhető 9,2 colos kijelzőkkel. Az 5-ös sorozathoz bejelentett, testreszabható műszerfal a 7-eshez is elérhető.


A képre kattintva galéria nyílik!

Alapfelszereléssé vált a nyolcfokozatú automata váltó a teljes motorpalettán, megjelent az M550d xDrive-ban debütált háromliteres, triplaturbós dízelmotor. Az összkerékhajtású 750d xDrive-ban 381 lóerős a motor, legnagyobb nyomatéka 740 Nm, 100 km/h-s tempóra 4,9 másodperc alatt gyorsul. A BMW által megadott kombinált átlagfogyasztás 6,4 liter, kilométerenként 169 grammos szén-dioxid-kibocsátás mellett.

A 740d háromliteres dízelmotorja 313 lóerős, a blokk 730d-ként is rendelhető 258 lóerős teljesítménnyel. Maradt a hatliteres, duplaturbós V12-es a 760i-ben (544 LE), a 750i 4,4 literes turbós V8-asa 450 lóerősre erősödött, nyomatéka 650 Nm-re ugrott. A 740i új háromliteres, duplaturbós motort kapott 320 lóerővel és 450 Nm-rel. Bizonyos piacokon a 730i is elérhető lesz normál feltöltéses háromliteres sorhatossal, teljesítménye 258 lóerő, legnagyobb nyomatéka 310 Nm.

Az ActiveHybrid7-be a 4,4 literes V8-as helyett a 740i háromliteres, duplaturbós motorja kerül, a 320 lóerős blokkhoz 54 lóerős elektromotor kapcsolódik. A rendszer együttes teljesítménye 354 lóerő, 500 Nm-es csúcsnyomaték mellett. A hibrid változat 5,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-s tempóra, átlagfogyasztása 6,8 liter. Az előző benzines-elektromos modell 4,9 másodperc alatt sprintelt százra, átlagfogyasztása viszont 9,4 liter volt. Minden 7-esben alapfelszereléssé vált a légrugós hátsó felfüggesztés.

KAPCSOLÓDÓ CIKK