Kamera helyettesíti a belső tükröt a Le Mans-i Audikban

audi kamera tükör
Vágólapra másolva!
A Le Mans-i 24 órás versenyre készített R18-as Audi versenyautókban kamera és kijelző pótolja az eddig hiányzó belső tükröt.
Vágólapra másolva!

Forrás: Audi

A különböző autókiállításokon a tanulmányautókon gyakran lehet látni, hogy kamerával helyettesítik a tükröket, de eddig csak a külső tükrök helyén láthattunk ilyen megoldást. Az Audi most viszont bejelentette, hogy a Le Mans-i versenyautóin is kamerával és a hozzá kapcsolt AMOLED kijelzővel fogják pótolni az eddig nélkülözött belső tükröt. A kamerát egy kis légellenállású szénszálas műanyagból készült házba tették, amelyet az autó tetejéhez rögzítettek, közvetlenül az antennák mögé.

Forrás: Audi

Az új megoldás lehetővé teszi a versenyzőknek, hogy tiszta képet kapjanak a mögöttük lévő pályaszakaszról, a lekörözöttekről, és a támadó vetélytársakról. Ez nagyon hasznos, hiszen a Le Mans-i prototípusokban amúgy sincs hátsó szélvédő, ezért eddig belső tükör sem volt. A versenyzőknek a külső tükröket kellett nézniük, amelyek látóterébe belezavart az autó fara, a nagyméretű hátsó szárny, de a vibrációk és az eső is erősen megnehezítette a képük értelmezését.

Forrás: Audi

A tükröt helyettesítő kamera képe független az időjárástól, és éjszaka is jó képet ad, még akkor is, ha egy hátulról érkező vetélytárs reflektora erősen belevilágít a kamerába. A korszerű, aktív mátrix AMOLED kijelző rendkívül kis, 0,1 mm-es pixelekből épül fel, ezért jó felbontást és folyamatos, élethű képet biztosít. Mivel programozható, az Audi pár egyéb visszajelző lámpát, a sebességfokozat kijelzését és a gumikopásjelzőt is ebbe a kijelzőbe integrálta. Spában már jól vizsgázott a rendszer, ott az Audi - igaz, a Toyota távollétében - megszerezte az első négy helyet.