Egy spanyolországi autópályán egy felvezető kamiont úgy követett négy másik jármű, hogy azokban a sofőröknek semmi dolguk nem volt, mert a járműveik érzékelők segítségével önállóan követték a vezető teherautót.

Forrás: Volvo
Az autóvonatokkal teljesen stressz- és élménymentessé válhat az autózás

Az Európai Bizottság által támogatott, két év fél éve indult SARTRE (Safe Road Trains for the Environment, azaz "Biztonságos közúti szerelvények a környezetvédelemért") projekt célja, hogy hamarosan olyan autóvonatok közlekedjenek az országutakon, amelyekben a hátul haladó autók vezetői pihenhetnek, mert járműveik automatikusan követik az élen haladót.

A projekten dolgozók május végén Spanyolországban, Barcelona közelében sikeresen befejezték a több járműből álló konvoj első közúti, forgalomban végzett tesztelését. A tesztflotta egy felvezető teherautóból és az azt követő, teljesen automatikusan haladó három autóból (Volvo S60, V60, XC60) és egy másik teherautóból állt. A konvoj elérte a 85 km/órás sebességet, miközben legfeljebb hatméteres távolságban követték egymást a járművek.

 

 

Első hallásra félelmetesnek tűnhet ilyen közel autózni az elöl haladóhoz, miközben teljesen rábízzuk magunkat a járműre, de a teszt tapasztalatai azt mutatták, hogy a vezetőülésben ülő emberek hamar megszokták a helyzetet. Korábban, a zárt tesztpályás teszteken 5-15 méterig terjedt az autók közötti távolság. A projektben részt vevő autók már több mint 10 ezer kilométert tettek meg ilyen körülmények között.

"200 kilométert tettünk meg egy nap alatt, a teszt jól sikerült. Ez igazán nagy örömmel tölt el minket" - mondta Linda Wahlström, a Sartre projektvezetője a Volvónál. "A többi közlekedésben részt vevő között autózni hatalmas eredmény a projektünk számára. Igazán izgalmas volt" - tette hozzá. Wahlström azt is elárulta, hogy a sikeres közúti teszt után az üzemanyag-takarékosságra fognak koncentrálni.

"Sokat tanultunk ebben az időszakban. Az emberek azt hiszik, az automatikusan haladó autó egy science fiction, de a tény az, hogy a technológia már itt van" - folytatta Wahlström. "Nagyon keményen koncentráltunk arra, hogy olyan keveset változtassunk a meglévő rendszereken, amennyire csak lehetséges. Mindennek működnie kell bárminemű, úthálózaton végzett infrastruktúra-változtatás vagy az autókba utólagosan beépített drága alkatrészek nélkül is. Eltekintve a szoftvertől, amelyet a projektben belül fejlesztettünk, tényleg csak az autók közötti vezeték nélküli hálózat jelentette a különbséget a hétköznapi, kereskedésekben megvásárolható autókhoz képest" - tette hozzá.

Forrás: Volvo
A részt vevő járművek nem sokban különböztek hagyományos társaiktól 

A járműkonvoj nem más, mint egy profi sofőr által irányított vezető jármű, amely egyben több, mögötte egy konvojban haladó járművet "vontat", persze kötél vagy kábel nélkül. Minden egyes követő jármű kamerákkal, szenzorokkal és radarokkal méri az előtte haladó sebességét, haladási irányát, valamint a kettejük közötti távolságot, és saját sebességével és haladási irányával tökéletesen lemásolja az előtte haladó mozgását. Minden jármű teljesen független, és bármikor elhagyhatja a konvojt. Azonban miután csatlakozott a konvojhoz, a sofőr nyugodtan pihenhet, és nem kell a vezetéssel foglalkoznia, miközben a konvoj a célja felé halad.

Az autóvonatok előnye, hogy elősegítik a biztonságosabb közlekedést, mivel a járműkonvojokat hivatásos sofőr vezeti, és a járművek közötti reakcióidők sokkal rövidebbek. Csökken a környezetszennyezés is, hiszen az autók szorosan követik egymást, kihasználva a kisebb légellenállásból fakadó előnyöket, és a hirtelen gyorsításokat is kerülik. Akár a 20 százalékot is elérheti az üzemanyag-megtakarítás. Emellett az egyre inkább túlzsúfolt utak kapacitása is jobban kihasználhatóvá válik.

A Sartre hét európai partner közös kezdeményezése, egyedüli autógyártóként a Volvo vesz részt benne. A részben az Európai Bizottság által finanszírozott Sartre programot a Ricardo UK Ltd. vállalat vezeti. A programban emellett részt vesz a spanyol Idiada és Robotiker-Tecnalia, a német Institut für Kraftfahrwesen Aachen, valamint a svéd SP Technical Research Institute, a Volvo Car Corporation és a Volvo Technology. A projekt 2009 szeptemberében indult, és elvileg három évig tart.