Vége a vasszigornak a külföldi rendszámokkal kapcsolatban

külföldi rendszám, szlovák rendszám
Vágólapra másolva!
Újabb módosítási tervezetet nyújtott be a kormány a közúti közlekedésről szóló törvényhez. Az új szabályozás jelentősen enyhíti a külföldi rendszámok használatára vonatkozó korlátozásokat, emellett egyértelműsíti a parkolási bírságolás menetét.
Vágólapra másolva!

A várakozásoknak megfelelően a külföldi rendszámok használatára vonatkozó, kevésbé szigorú feltételeket tartalmaz a közúti közlekedésről szóló törvényhez a kormány által beterjesztett újabb módosítás - írta szerdai számában a Napi Gazdaság. A pontosítást az alapvető jogok biztosa kezdeményezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot vezető Németh Lászlónénál a hónap elején, egyfelől a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához kapcsolódó jogok maradéktalan érvényesítése, másfelől a visszaélések megakadályozása céljából.

A ma hatályos hazai jogszabályi rendelkezés értelmében belföldi üzembentartó, tulajdonos, illetve magyarországi lakóhellyel rendelkező járművezető Magyarország területén nem jogosult külföldi rendszámú gépjárművet vezetni. A rendelkezés azért született, mert sokan a külföldi rendszám használatával próbáltak kibújni a regisztrációs adó megfizetése alól. A jogszabály tartalmaz mentességeket is, ám ezek meglétét teljes bizonyító erejű magánokirattal vagy közokirattal kell bizonyítani, és ezeket ellenőrzéskor be kell mutatni.

Forrás: MTI/Varga György

A jogszabály alkalmazása kezdettől fogva nehézségekbe ütközött, ezen felül Szabó Máté ombudsman szerint a jogszabályi rendelkezések alkalmasak arra, hogy sértsék a tulajdonhoz, a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogot, valamint közvetlenül veszélyeztessék a tisztességes eljárás jogát, ezért kérte fel törvénymódosításra a kormányt.

Hiába erőlködött a NAV a szlovák rendszámosok ellen

Jelenleg a rendszám és forgalmi elvételén túl akár 800 ezer forintra is büntetheti a hatóság a külföldi rendszámú autót vezető, Magyarországon bejelentett autósokat, de ennek ellenére továbbra sem állnak sorban az okmányirodákban magyar rendszámért. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) információ szerint összesen 2009 autótulajdonos élt a 2012. január 15-ig érvényben lévő 50 százalékos regisztrációs adókedvezménnyel, és döntött úgy, hogy honosíttatja külföldi rendszámú autóját. Bár a NAV sem tudja pontosan meghatározni, hogy a magyar utakon futó külföldi rendszámú autók közül pontosan mennyi a tényleges adóelkerülő, a - korábbi becslések és a magyar importőrök információi alapján - negyvenezres adathoz képest elenyésző a honosítók száma. Éppen ezért a NAV a rendőrséggel együttműködve márciussal kezdődően folyamatosan végzett közúti ellenőrzéseket az adóelkerülők kiszűrésére.

Az akció nem volt túlságosan sikeres: a NAV tájékoztatása szerint másfél hónap alatt országszerte 13 kocsit emeltek ki a forgalomból jogszerűtlenül használt szlovák, német, svájci, osztrák és román rendszámmal. Két sofőr esetében a határozathozatalig is eljutott az ügy, egy észak-magyarországi autóst 200 ezer forintra bírságoltak. Hogy sikeresnek mondható-e az illegális rendszámhasználók elleni küzdelem, arról a NAV így nyilatkozott: "Tekintettel (...) az eltelt rövid időre, nem lehet objektív következtetést levonni arra vonatkozóan, hogy a NAV ellenőrzései milyen következményekkel jártak, különös tekintettel a preventív jellegre. A kérdést minimum fél év elteltével lesz érdemes megvizsgálni." A március elején indított akció határozatlan ideig folytatódik, így a vám- és pénzügyőrök a napi munkájuk során a külföldi rendszámú autókat is ellenőrzik, hogy jogosan használják-e azonosítójukat.


Az új javaslat szerint a jövőben a magyar állampolgár a külföldi munkáltatójától kapott gépkocsit korlátozás nélkül használhatja itthon is, a külföldi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár pedig saját külföldi rendszámú autóját is használhatja félévente legfeljebb harminc napig - szemben a jelenlegi egy nappal. A politikusok gyakorlatilag felmentést kapnak: a magyar közalkalmazottak, diplomaták, EP-képviselők, az OECD-hez, ENSZ-hez és egyéb nemzetközi szervezetekhez kiküldött politikusok, tisztségviselők és családtagjaik korlátlanul használhatják majd külföldi rendszámú autóikat.

Pontosítják a parkolási bírságolásra vonatkozó gyakorlatot is, ennek értelmében a jövőben egy nap, egy helyen csak egyszer büntethetnek meg valakit a parkolóőrök. A kormány szerint ez jelenleg is így van - bár a törvény szövege ezt egyértelműen nem rögzíti, levezethető volt belőle. Az országgyűlési jogok biztosa szerint azonban fennállt a visszásság, és a fővárosi parkolási társaságok alkalmazták is a többszöri bírságolás gyakorlatát. Egy kiskapu megmarad: ott, ahol a várakozás csak meghatározott időtartamig engedélyezett, az ellenőr továbbra is többször büntethet.

A kiszabott bírságok a jövőben egy egységes adatbázisba kerülhetnek (a külföldi autósok szabályszegései is), a rendszerben tárolt adatokat azonban a büntetés befizetését követő hetedik hónapig törölni kell.