Elhunyt a legszebb Ferrarik megálmodója

Vágólapra másolva!
Nyolcvanöt esztendős korában elhunyt Sergio Pininfarina olasz sztárdizájner, a nevét viselő autótervező cég egykori vezetője.
Vágólapra másolva!

A tervezőiroda keddi közlése szerint Pininfarinát éjszaka érte a halál az észak-olaszországi Torinóban lévő otthonában. Halálának okát nem hozták nyilvánosságra. Az 1930-ban alapított világhírű dizájncég neves autómárkák - köztük Fiat, Alfa Romeo, Cadillac és Volvo - tervezésével vívta ki hírnevét, ám leggyakrabban mégis a Ferrarival hozzák összefüggésbe, amelynek szinte az összes modelljét a vállalat tervezte az 1950-es évek óta.

Édesapja, Battista "Pinin" Farina (1893-1966) halála után, Sergio Pininfarina vette át a cég irányítását. 2006-ban lemondott és a cég tiszteletbeli elnöke lett, illetve örökös szenátorrá nevezték ki. 2008-ig Sergio fia, Andrea Pininfarina vezette a céget, ő azonban közlekedési balesetben életét vesztette 2008-ban. Utódjának fiatalabb öccsét, Paolo Pininfarinát nevezték ki.