Európát állítólag nem érinti a VW automata váltóinak hibája

Kínában félmillió autóban kellett szoftvert frissíteni a duplakuplungos DSG-váltók meghibásodása miatt. A Volkswagen magyarországi importőre szerint Európát nem érinti a probléma, amit a váltóműolaj egyik elemének kicsapódása okoz.

A Volkswagen-csoport kínai részlege és az érdekeltségébe tartozó két közös vállalat, a Shanghai Volkswagen és a First Automotive Works bejelentették, hogy - a nagyrészt Kínában gyártott - duplakuplungos DSG automataváltók garanciáját 10 évre, illetve 160 ezer kilométerre hosszabbítják. Erre az intézkedésre azért volt szükség, mert az ázsiai országban - ahol az autók többségét kézi váltóval adják el - növelni akarták a vevők bizalmat az automaták iránt. Ez a bizalom alaposan megrendült az utóbbi időben, ugyanis több DSG váltóval is probléma adódott Kínában. Az érintettek szerint negyedikből harmadik, harmadikból második és másodikból első fokozatba való váltáskor produkál furcsa zajokat a váltó, kívülről fémes hang hallatszik. Sokan már pár héttel az autó átvételét követően találkoztak a hibával. A Volkswagen félmillió autó váltójának szoftverfrissítésével reagált a problémára.

"Európát nem érinti a DSG váltók esetleges meghibásodása" - közölte megkeresésünkre a Volkswagen-csoporthoz tartozó márkák hazai importőre, a Porsche Hungaria. A cég szerint néhány kínai régióban "az ott uralkodó szélsőséges időjárási viszonyok - magas páratartalom és magas hőmérséklet - mellett, hosszabb állásidők esetén szórványosan reklamációk fordulhatnak elő a 7 fokozatú, száraz tengelykapcsolós DSG váltókkal, melyek a bórlerakódás miatt beragadó szelepekre vezethetők vissza". (A bór a hajtóműolaj egyik alkotóeleme). A cég szerint másfajta szelepvezérléssel, tehát a váltó szoftverének frissítésével kiküszöbölhető a probléma.

KAPCSOLÓDÓ CIKK