Nem kezdődik el időben az új Ford Mondeo gyártása

Vágólapra másolva!
Jövő áprilisban kellett volna elkezdeni az új Ford Mondeo gyártását. Belső problémák miatt három hónapot csúszik a rajt.
Vágólapra másolva!

Miközben a koreai márkák megerősödésével egyre élesebb a harc a középkategóriában, a Ford kénytelen elhalasztani az új Mondeo gyártásának beindítását. Az eredeti tervek jövő áprilisi rajtról szóltak, de belső problémák miatt ezt körülbelül három hónappal el kell halasztani. Az Automotive News információi szerint a homologizációval és a felszereltségi szintekkel támadt problémája a gyártónak.

Forrás: Ford

Most úgy áll a helyzet, hogy a rendelésfelvétel jövő májusban-júniusban kezdődhet az autóra, majd ezt követően indulhatnak a gyártószalagok. Nem változott a világpremier időpontja, élőben az őszi Párizsi Autószalonon lesz először látható a Mondeo. Hivatalos hír nincs a motorkínálatról, úgy tudni, az értékesítés a 181 lóerős 1,6-os, illetve a 240 lóerős, kétliteres EcoBoosttal indul és biztosan lesz egy dízel is.