Vagány arcot vasaltak a Ford Fiestára

ford fiesta
Vágólapra másolva!
A Párizsi Autószalonon mutatkozik be a frissített Ford Fiesta, a kisautó is megkapja az új hűtőrácsot.
Vágólapra másolva!

Élesedik a verseny a kisautók között: nemrég futott be az új Peugeot 208, hamarosan jön az új Renault Clio, a Ford a Fiesta frissítésével száll be a licitálásba. A kisautó a Párizsi Autószalonon mutatkozik be, megkapja a többek között az elektromos Focusról és az új Mondeóról már ismerős, Aston Martinra emlékeztető króm hűtőrácsot. Az új archoz igazodva módosul a motorháztető és az első lökhárító, a fényszórókba pedig LED-es nappali világítás kerül.

Hátul csak a lámpák kapnak új grafikát, az utastérben a középkonzolon és az ajtókárpiton költöztetnek arrébb néhány gombot. Jön a mobiltelefont a fedélzeti számítógéppel összekapcsoló Ford Sync, illetve a Focusból átemelik az Active City Stop rendszert, amely indokolt esetben automatikusan fékez.

Megjelenik a kínálatban az Év motorjának választott, egyliteres EcoBoost egység. A hivatalos sajtóanyag ugyan nem említi, de az Autocar szerint rögtön 100 és 120 lóerős változatban érkezik, később lesz belőle gyengébb kiadás is. Szintén újdonság a B-Maxból érkező 1,5 literes dízel, amely 75 lóerővel debütál, de a motor többféle teljesítménnyel is kapható lesz. Az ST-be a 180 lóerős, 1,6 literes EcoBoost motor kerül.