Óriásit bukik minden Chevrolet Volton a General Motors

Chevrolet Volt
Vágólapra másolva!
Hiába úttörő autó a Chevrolet Volt, gyártása erősen veszteséges. A 40 ezer dolláros hibrid elkészítése darabonként 80-88 ezer dollárba kerül.
Vágólapra másolva!

Messze nem olyan ütemben fogy a Chevrolet Volt, ahogy azt a General Motors képzelte, gyártási szünetet is többször kellett tartani az alacsony kereslet miatt. Jelenleg ráadásul az eladott autókon sincs haszon, sőt kifejezetten nagy veszteséget generál a modell.

Az Egyesült Államokban nagyjából 40 ezer dollárba kerül a hibrid, szakértői becslések szerint azonban ennél jóval többe kerül egyetlen példány összeszerelése. A Reuters által közölt anyag a fejlesztési és gyártási költségek mellett minden egyéb ráfordítással számol, ezek alapján pedig egy Volt előállítása 80-88 ezer dollárba kerül. Vagyis a veszteség minimum 40 ezer dollár az Amerikában eladott autókon.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A General Motors hosszú távon számol a Volttal, ezért nem dobja be a törölközőt, a gyár vezetőinek szeme előtt a Prius lebeg példaként. A Toyotának is eltartott egy ideig, amíg a hibrid nyereséget kezdett termelni.