Duplaturbós dízelmotort kap a Porsche Cayenne

porsche cayenne s diesel
Vágólapra másolva!
A Párizsi Autószalonon mutatkozik be a Porsche Cayenne S Diesel. Az Audi Q7-ből ismert V8-as motort kapja a luxus-SUV, alaposan átdolgozva.
Vágólapra másolva!

Új dízelmotorral frissül a Porsche szabadidő-autójának kínálata, a Cayenne S Dieselbe az Auditól származó V8-as egység kerül. Ahogy a Q7-esben, úgy a Cayenne-ben is 4,2 literes a lökettérfogat, de két turbófeltöltő alkalmazásának köszönhetően a motor csúcsteljesítménye 382 lóerőre, legnagyobb nyomatéka 850 Nm-re ugrott.

100 km/órás tempóra 5,7 másodperc alatt gyorsul az SUV, végsebessége 252 km/óra. A patikamérlegen számolt gyári fogyasztás 8,3 liter/100 km, de ezt hétköznapi körülmények között valószínűleg nehéz lesz hozni. A Cayenne S Dieselben alapfelszerelés a start-stop rendszer, így a marketingesek is villanthattak egyet: a sajtóanyag szerint az új modell a világ első, V8-as dízellel szerelt SUV-ja, amely rendelkezik ezzel az opcióval. Januárban kezdődik az új Cayenne értékesítése.