Ezzel verné meg a Skodát a Peugeot

A Párizsi Autószalonon állítják ki az új 208-asból készített erősebb, R5-ös kategóriába tartozó versenyautót, amellyel végre megvernék az IRC-ben az egyeduralkodó Skoda Fabiákat.

A Peugeot májusban már bemutatta a belépő szintű, R2-es változatát a 208-asnak, most végre az erősebb R5-ösről is lehull a lepel a Párizsi Autószalonon. Egyelőre csak egy, sötétben készített képet tettek közzé a Skoda Fabia ellenfelének szánt raliautóról.

Az R5-ös kategóriát először jövőre indítja el az FIA, azért hozták létre, hogy a WRC-nél olcsóbb, de hasonló teljesítményű autókat készíthessenek a gyárak. Ennek feltétele, hogy az adott típus utcai változatából minimum 25 ezret eladjanak. Az R5-ös kategóriában 1,6 literes turbómotorokkal versenyeznek, az autók négykerék-meghajtásúak és ötfokozatú szekvenciális sebességváltóval vannak szerelve. Ugyanakkor, hogy a költségek elfogadható szinten maradjanak, a központi differenciálmű és a hosszú rugóúttal rendelkező futómű tiltott, és az autók árának is 180 ezer euró (51 millió forint) alatt kell maradnia adók nélkül.

A 208 R5-ben 1,6 literes, 280 lóerős turbómotor dolgozik, melynek maximális nyomatéka 400 Nm (2500-as fordulatszámnál), a maximális fordulatszáma pedig 7500/perc. Sokat profitált a versenyautó a 208-as képességeiből, az autó vázának tömege például 40 kilogrammal csökkent a 207-eséhez képest, és a tengelytávja is hosszabb lett.

"Az a célunk, hogy a teljesítmény kissé magasabb legyen, mint az S2000-es autó esetében" - nyilatkozta Bertrand Vallat, az autó fejlesztésének vezetője. A szakember elmondta, hogy a BMW-vel közösen fejlesztett 1,6-os THP motor volt a kiindulási alap, a versenymotor élettartama a körülményektől függően 3000 és 5000 kilométer között alakul. Az autó tesztelését aszfalton és murván 2012 végén kezdik meg, az első példányokat 2013 második felétől vásárolhatják meg a csapatok. Minden bizonnyal sok ilyen autó fog feltűnni az IRC-ben, az ERC-ben és a nemzeti bajnokságokban.

KAPCSOLÓDÓ CIKK