Megjött a legsportosabb Kia Ceed

Vágólapra másolva!
A Kia ismét pro_ceednek hívja kompakt modelljének háromajtós változatát. A kínálatból ez lesz a legsportosabb modell, az autó hátulját teljesen újratervezték.
Vágólapra másolva!

Forrás: Kia

A Kia Cee'd-ből eddig ismertük az ötajtós és a kombi verziót, láttunk már grafikát a szedánról is, a világpremierjét a szeptember végi Párizsi Autószalonon ünneplő háromajtósról pedig most kerültek fel az első hivatalos fotók az internetre.

A pro_cee'd - ahogy az elődjénél - nem szimplán az ajtók számában különbözik az ötajtóstól, hanem az A-oszlop mögötti részt teljesen áttervezték. Kicsit olyan, mintha a Renault Mégane Coupét keresztezték volna a Volkswagen Sciroccóval: a hátsó ablak meglepően kicsi lett, az övvonal erősen emelkedik, a fém-és ablakfelületek aránya hihetetlen mértékben eltolódott az előbbi javára. A hátsó lámpák lágyabb vonalúak, mint az elődmodellen, és már LED-csíkokat is tartalmaznak.

Forrás: Kia

A pro_cee'd orra és műszerfala alig különbözik a többi Cee'détől: a különbségek kimerülnek annyiban, hogy egy apró, krómozott kapocs köti össze a fényszórókat a hűtőmaszkkal, és a ködlámpák környékén több króm jelent meg. Bár a tengelytáv nem változott, a hátsó üléseken vélhetően kisebb lesz a hely, mint a többi Cee"d-ben, mivel a tető alacsonyabban húzódik.

Forrás: Kia

Az is biztos, hogy ebből lehet majd a legnehezebben kilátni hátra, mivel a hátsó szélvédő kicsi és szinte fekszik, a C-oszlop viszont igen vaskos. Érdemes lesz olyan felszereltségi csomagot választani, amiben benne lesz a belső tükörbe épített tolatókamera-kijelző.

A pro_cee'd motorkínálata várhatóan nem mutat majd eltérést a többiével, elképzelhető, hogy ebben végre mutatkozik a régóta beharangozott, 1,6 literes, 200 lóerős benzines turbómotor.