Hátulról és belülről is lebukott a Jaguar F-Type

jaguar f-type
Vágólapra másolva!
Új képek szivárogtak ki a Jaguar kis roadsteréről, az F-Type-ról. Hátulról és belülről is olyan, mint a C-X16 tanulmány.
Vágólapra másolva!

Párizsban mutatja be kis roadsterét, az F-Type-ot a Jaguar, amelyől nemrég hozta nyilvánosságra az első hivatalos fotót. Már ebből kiderült, hogy az újdonság gyakorlatilag pontos mása a tavalyi C-X16 tanulmánynak, csupán a tetejétől szabadították meg.

A frissen kiszivárgott fotók alapján ugyanez a helyzet az autó hátsó részével és utasterével kapcsolatban is, a Jaguar pontosan követte a tanulmány megoldásait. A kabinban csupán a kárpitokat és dekorbetéteket, valamint az üléseket cserélték le. Műszaki adatokról továbbra sincs hivatalos információ.