Whiskyből készítenek üzemanyagot Skóciában

Vágólapra másolva!
A whiskygyártás melléktermékeként keletkező anyagokból állítanak elő üzemanyagot Skóciában.
Vágólapra másolva!

A pertshire-i Tullibardine lepárló és az edinburgh-i Napier Egyetem kötött megállapodást bioüzemanyag előállításáról. Az egyetem az italgyártás melléktermékéből baktérium hozzáadásával és erjesztéssel butánt gerjeszt, a gáz pedig gépkocsik üzemanyagaként használható.

A whiskyfőzés alapanyagának 90 százaléka nem whiskyként kerül ki a szeszfőzdékből, hanem főként seprőként, amely gazdag cukorban. Eddig sem ment veszendőbe, trágyának és marhatakarmánynak használják. A szeszfőzdének ugyanakkor évi negyedmillió fontjába került megszabadulni tőle - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.