Kamionokat rángatnak Zsámbékon a biztonságért

Vágólapra másolva!
Szeptember 27-én átadták Európa egyik legkorszerűbb vezetéstechnikai tanpályáját. A Budapesttől mindössze 30 kilométerre, Zsámbék határban található található Drivingcamp Hungary nevű létesítményt másfél év alatt építették fel.
Vágólapra másolva!

A komplexum legnagyobb részét a közel 122 000 négyzetméteres, a legkorszerűbb műszaki megoldásokat felvonultató vezetéstechnikai tanpálya adja. Kialakítása modulrendszerű, ami azt jelenti, hogy az elemek igény szerinti kombinálásával bármilyen tetszőleges vezetéstechnikai tréningprogram összeállítható a motorostól egészen a kamionos oktatásig. Magyarországon ez az első olyan tanpálya, amelyen a hidraulikai elemek terhelhetőségi határa elérheti akár a 60 tonnát is, így a kamionsofőrök is kedvükre pöröghetnek majd a rántópadokon, így sajátítva el egy-egy veszélyes szituáció kezelését.

Osztrák többségi tulajdon

A 13,4 hektárnyi területen elhelyezkedő létesítmény beruházója az EMKK Első Magyar Közlekedésbiztonsági és Vezetéstechnikai Központ Zrt. A cég fő tulajdonosa - 87,5 százalékos részvényhányaddal - az osztrák székhelyű VT Holding GmbH. A fennmaradt - 12,5 százalékos - tulajdonhányadot a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, a NiT Hungary birtokolja. A nemzetközi együttműködéssel létrejött, néhány elemében az Európai Unió és a Magyar Állam által is finanszírozott beruházás jelentős lépés a magyar közlekedésbiztonság fejlesztése terén.

Forrás: Drivingcamp