Veszélyesek a néhány éves téli gumik

Téligumi
Vágólapra másolva!
Hiába a megfelelő profilmélység, a négy-öt évnél idősebb téli gumik tapadási tulajdonságai jelentősen leromlanak. Ez a legfontosabb megállapítása az első nagyszabású hazai téligumitesztnek, amelyet a Hungaroringen rendeztek meg.
Vágólapra másolva!

A nonstopgumi.hu portál, illetve a Használtauto.hu által szervezett nagyszabású, összesen 14 téligumiszett valós körülmények között zajló tesztjén különböző sebesség mellett mind a száraz, mind a nedves, mind a jeges (vizes műgyantával modellezett) úton való megállás hosszát vizsgálták. Száraz aszfalton, 60 km/órás sebességről történő megálláshoz 11,8 és 16,1 méter közötti féktáv adódott, míg ugyanez az érték nedves aszfalton 15,5 és 22 méter között mozgott. Vagyis mindkét esetben a legrosszabbul teljesítő abroncs mintegy negyven százalékkal hosszabb fékutat produkált, mint a legjobb.

A használt, ám a megengedettnél még jóval nagyobb profilmélységgel rendelkező abroncsok száraz és nedves útfelületen is kissé az átlag alatt teljesítettek, jeges útviszonyok között azonban elfogadhatatlan értékeket produkáltak. Míg a legjobb új gumik 40 km/órás sebességről fékezve 22,3 métert tettek meg a megállásig, a használt abroncsokkal felszerelt tesztautóknak ugyanolyan sebességről 47, illetve 61 méterre volt szükségük a megálláshoz.

Nem gyártóspecifikus probléma, hogy a téli gumik négy-öt év után elvesztik tapadási képességüket, az egyes gyártók új abroncsai a mérés élmezőnyében szerepeltek. Aki téli gumit vásárol autójára, annak a gumi minőségi tulajdonságai mellett minden esetben figyelnie kell arra is, hogy melyik évben gyártották az adott terméket.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A megfelelő profilmélység nem minden

A vizsgálatban részt vevő abroncsok az egyes szempontoknak különböző mértékben tettek eleget. Nedves úton a Michelin, jégen a Goodyear volt a nyerő, száraz úton és az utastérben mért gördülési zajszintet tekintve viszont a Barum mutatta a legjobb értékeket. A portálok az eredmények súlyozásával állapították meg a végeredményt. Az idei évtől kezdődően a gumikra ragasztott energiacímkék is segítik a vásárlókat az eligazodásban, erről itt írtunk bővebben.