Úri muri Péterfalvi 435 ezres rendszáma

Vágólapra másolva!
435 ezerért vásároltak egyedi rendszámot az adatvédelmi hatóság elnökének hétéves szolgálati autójára. Van olyan állami szerv, amelyik erre költ százezreket, de nem kötelező az egyedi rendszám.
Vágólapra másolva!

A könnyebb beazonosíthatósággal és a nyilvánosságot szolgáló gyakorlattal indokolta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke azt a 435 ezer forintos kiadást, amelyért szolgálati autójára a NAIH-01 jelzésű egyedi rendszámot vettek. Arra kérdésünkre, hogy ebből a rövidítésből szerintük hányan ismerik majd fel a hivatalt és ez milyen előnyökkel jár, nem tudtak választ adni, azt a felvetésünket viszont hasznosnak találták, hogy az autón el lehetne helyezni olyan matricát, amelyből egyértelműen kiderül a szolgálati mivolta. Péterfalvi Attila ígérete szerint a hatóság webcímét is fel fogják ragasztani a szolgálati autóra, amelyet még 2005-ben vásárolt az Országgyűlési Biztos Hivatala.

Nincs olyan szabályozás, amely előírja, hogy egyedi rendszámot kell alkalmazni bármely állami szerv vagy állami tulajdonban lévő cég járművein, mégis sokan igényeltek ilyet korábban is a közszférában. Bár a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) nem rendelkezik olyan nyilvántartással, amely összesítve tartalmazná, hogy kik és milyen szervezetek igényeltek egyedi és egyéni rendszámokat, de korábban vásárolt ilyet a Magyar Televízió (MTV), a BKV, az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM), a külügyi tárca (PRTKL), az Alkotmánybíróság (MKA) és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) is.

Forrás: [origo]

112 ezer a kiválasztott, 435 ezer az egyedi rendszám ára

Egyedi és egyénileg kiválasztott rendszámokkal lehet kilógni a sorból, ha valaki nem elégszik meg azzal, hogy véletlenszerűen kap egy három betűből és három számból álló kombinációt. Az egyénileg kiválasztott rendszám is három betűből és három számból áll (pl. AAA-123), ám itt az igénylő kiválaszthatja - a szabadon maradt kombinációk közül - a neki tetszőt 112 450 ezer forintért, de nem szabad megfeledkezni az új forgalmi engedély 6 ezer forintos költségéről sem.

Az egyedileg előállított rendszám jóval drágább mulattság, 435 ezer forintba kerül, de ennek segítségével már ki lehet törni a három betű, három szám formátumból és a fantáziát négy betű két szám (pl. GABI-01), illetve öt betű egy szám (pl. NORBI-1 vagy JIMMY-1) kombinációkkal lehet szabadon ereszteni. A rendszámokat szabályozó 326/2011. (XII. 28.) kormányrendelet mindössze azt köti ki, hogy a kiválasztott betűkombináció nem sérthet közerkölcsöt és jogszabályokat, valamint nem lehet alkalmas megtévesztésre, megfélemlítésre, ezért nem találkozni például MAFIA feliratú rendszámokkal az utakon. A drágán vett egyedi jelzés esetén teljesen érthető az a lehetőség, hogy autócsere esetén - az egyénileg kiválasztott és az egyedi rendszámokat - annak gazdája átszerelheti a tulajdonában vagy tartós használatában lévő más járművekre.

A KEK KH adatai alapján 2010. január 1-től 2012. október 30-ig Magyarországon 1061 pár egyedi és egyéni rendszámot adtak ki, ami a kereslet csökkenését jelenti, a válság előtti években évi 900-1000 különleges rendszámot vásároltak.