Újabb 2,77 millió autót hív vissza a Toyota

Vágólapra másolva!
Az októberi hétmilliós visszahívás után újabb milliós akciót hirdetett a Toyota. Ezúttal 2,77 millió autó érintett, köztük hibridek is.
Vágólapra másolva!

Majdnem hárommilliós visszahívást jelentett be a Toyota, egyszerre két hibát korrigálnak a japánok. Az akcióban érintett 2,77 millió autó közül másfél milliót Japánban, 670 ezret az Egyesült Államokban, 496 ezer darabot pedig Európában adtak el.

Többek között a második generációs Priusba, valamint bizonyos modellévű Corollákba és Avensisekbe hibás kormánymű került, elsősorban alacsony sebességnél szokatlan zajokat produkálhat az alkatrész. A hiba 50 perces munkával javítható, a beavatkozás a tulajdonosok számára ingyenes.

Forrás: Toyota

A Toyota további 630 ezer hibridet is visszahív, ezekben a gyártási hiba miatt esetenként rövidzárlatot okozó vízpumpát kell javítani. Ebben az akcióban nagyjából százezer darab Európában eladott hibrid érintett. A két hiba miatt összesen 13 modellt hívnak vissza, köztük 2000 és 2011 között gyártott Priusokat és Corollákat is.

Az autógyártó szerint eddig nem vezettek balesethez a hibák, de a vízpumpával kapcsolatban mintegy 400, a kormányhibát illetően pedig néhány tucat panasz érkezett tulajdonosoktól a céghez A Toyota októberben 7,43 millió autót hívott vissza az elektromos ablakemelők meghibásodása miatt.