A magyarnál ötször nagyobb egy átlagos svájci gépjárműkár

iker karambol
Vágólapra másolva!
Tavaly Magyarországon 272 ezer forintot fizettek a biztosítók egy átlagos gépjárműkár után. Svájcban ez az összeg majdnem ötször magasabb, 1,269 millió forint. Itthon negyedmillió autónak nincs kötelezője.
Vágólapra másolva!

A MABISZ harmadik negyedéves fedezetlenségi vizsgálatának adatai szerint a forgalomban lévő közel 4,2 millió járműből 256 ezerre nem kötötték meg a jogszabály által előírt kötelező biztosítást. A több mint hat százaléknyi bliccelő nem csupán a fedezetlenségi díj és az elmaradt összeg egyösszegű befizetését kockáztatja, hanem ennél sokkal többet: egy általa okozott személyi sérüléses baleset akár élete végéig adósságba döntheti őt és családját.

Bár a járművekben okozott károk nagysága töredékét jelenti a személyi sérülés során felmerülő költségeknek, szintén nem kis összegekről van szó. A nemzetközi Generali csoport 2011-es adatai szerint a magyar kifizetett átlagkár 272 ezer forintos mértéke az EU országok listájának végén foglal helyet, ami összefüggésben lehet a kötelező biztosítás évről évre lejjebb nyomott éves díjával is.