Kívül erős fekete, belül cappucino - Renault Clio teszt

2012.12.20. 9:23

Igazi energiabombának látszik az új Clio, miközben a benzines csúcsmodell orrában pöttöm, kilencszáz köbcentis turbómotor morgolódik. Hogy mégis sarokba szorít sok koffeinmentes kisautót, azt tágassága mellett ügyes futóművének és sikkes belsejének köszönheti, csakhogy van egy igen erős házon belüli kihívója.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Laurens van den Acker, az új főtervező a Twizy-játék után a Clióval kezdi felrázni a Renault-dizájnt
(Galériához kattintson a képre!)

Még ott díszeleg egykori gyerekszobám falán egy elsárgult poszter, ami valójában egy autós újság közepéből kiszedett kétoldalas hirdetés 1991-ből. Egy első generációs Renault Clio áll rajta két nyújtott amerikai luxuslimuzin között, és elégedetten könyököl a tetejére egy arab olajsejk. A mai, takarékosságra kihegyezett világban elképzelhetetlen reklám szlogenje szerint a kisautó "mindent tud, amit a nagyok", és az akkori fapados konkurenciához képest tényleg a kényelem és teljesítmény új dimenzióját nyitotta meg - már a Baccara és a Williams kiviteleken innen is.

Az első generációval begyűjtött Év autója címét aztán a harmadikkal is megismételte a Clio, idén pedig a legújabb, negyedik széria ismét beverekedte magát a döntős modellek közé. Természetesen a méretnövekedés ezúttal sem maradhatott el, a poszteren szereplő ősmodellnél immár 35 centivel hosszabb az újdonság, sőt, még egy első generációs Mégane-nál is nagyobb helyet foglal a parkolóban. Ezek után nem meglepő, hogy átlagos testalkattal kényelmesen elférni a hátsó ülésén, bár az összeszűkölő tetőívek lecsípnek pár centit a fejtérből. Az utastéréhez hasonlóan a 300 literes csomagtartó is a kategória legnagyobbjai közé tartozik, akinek pedig ez kevés lenne a családi kiruccanásokhoz, jövőre a formabontó kombit vagy később az egyelőre csak vázlatokon létező egyterűt is választhatja alternatívaként.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Dögös, bár más márkáknál ismert elemekből épül fel a far. Átlósan hátra nem lehet belőle kilátni

Hétköznapinak éppenséggel a ferdehátú alapmodellt sem nevezném, elsőre nem is olyan könnyű eldönteni róla, három- vagy ötajtós-e. Nos, utóbbi a helyes megfejtés (háromajtós egyáltalán nem is készül az új generációból), csak az ablak keretébe rejtették a hátsó kilincseket. Nem új keletű ez a megoldás, hanem Walter da Silva régi kelléktárából származik, aki viszont egy '85-ös Nissan Pathfinderből meríthetett ihletet. Jó alaposan tanulmányozhatta a Clio-dizájner az olasz mester munkásságát, mert a farrész szexi domborulatai és a hátsó lámpák is emlékeztetnek egyes Alfa- és Seat-modellekre, de mielőtt plágiumügyet kiáltanék, nézzük meg máshonnan is a kisautót!

Profilképét lendületes, csinos vonalak határozzák meg, egyedül az ajtók alján felcsapó lemezhullámmal nem tudok megbarátkozni - igaz, ez szinte láthatatlan a fekete tesztautón. Annál feltűnőbb az orrkialakítás a komiszul összeszűkülő fényszórókkal és a hatalmas emblémával, amit inkább tűnik a Trafic méretének, mint a Clióénak. Csücsürítő arckifejezésével nagy nőcsábász a kis Renault, és talán így lesznek ezzel a nagyobbak is, hiszen az új maszk a modellpaletta többi tagján is megjelenik.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Csinos belsőt és jól használható kijelzőt kapott a Clio. Azért meglennék fehér kormánykeret nélkül 

Ahogy a külső, úgy a belső is extravagáns, különösen cappucino-barna színösszeállításban. Köszönöm, de privát használatra inkább nem kérnék tejszínhab színű betéteket a kormánykerék, a váltókar és a légbeömlők környékére , viszont a sok-sok krómmal szegélyezett zongoralakk-díszítések nagyautós érzetet keltenek - igaz, olyan akkurátusan gyűjtik össze az ujjlenyomatokat, mint a Scotland Yard nyomozói. Bár nem puhák a műanyagok, a precízen járó, részben gumírozott szegélyű kapcsolók és a kellemes tapintású felületek miatt rendben van a minőségérzet, egészen addig, amíg nem kezdi valaki firtatni az olcsó padlószőnyegeket és a néhol kissé sorjás éleket. Ezen a téren nem veheti fel a versenyt a szúrós szemű germán minőségellenőrök műtőasztalán kitenyésztett Volkswagen Polóval, a tervezők kreativitása miatt viszont több élet szorult bele.     

Hatalmas pluszpontot érdemel a hétcolos, Dynamique szinten széria érintőképernyő, amely a berendezés szerves részének tűnik, ellentétben a Peugeot 208 vagy a Mercedes A-osztály odabiggyesztett tabletjével. A logikusan felépített, áttekinthető menüben könnyen eltalálunk a 3D-s navigációjáig, ami a felhasználók elől gondosan elrejtett kicsinyítés-nagyítás funkciót leszámítva remekül használható. Ugyanez érvényes az oldscool bassz-reflex hangszórókkal megtámogatott, a műfajban egész jó hangzásúnak számító audiorendszer vezérlésére is, de aki kedvenc Postás Józsi CD-jével indulna útnak, csúnyán elnézte a házszámot. Saját zenét ugyanis a kor szelleméhez illően csak USB-n vagy okostelefonról (bluetooth audiostreaming) játszik le a rendszer, a kütyükkel hadilábon álló nagyiknak marad a rádiózás.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Kényelmesek és használható méretűek az első ülések. A puha oldaltartás inkább csak jelzésértékű 

Az indítógombot lenyomva ismerős dallamok szólalnak meg a motorháztető alatt, bár azt azért nem állítanám, hogy a háromhengeres Maruti-hang zene füleimnek. Lám, a Cliót is utolérte a méretcsökkentés, és 900 köbcentisre faragták le a TCe-blokk lökettérfogatát, bár akusztikaliag lehetne ennél rosszabb is - mint például a kéthengeres Fiat Punto esetében. Az első rácsodálkozás után könnyen megszokom az orgánumot, bemelegedés után szépen kisimul az alapjárat és csak a kormánykerék finom rezgései árulkodnak a motor felépítéséről. Finoman hajtva meglepően csendes a Clio, nagyobb fordulaton pedig látványosan életre kel, és megérkezik az elveszettnek hitt 90 lóerő. Városi forgalomban elemében van, könnyen be tudja fűzni magát a forgalom lyukaiba és jól el tud rajtolni a lámpáktól, autópályán viszont a belső sáv terrorja helyett csak tisztes helytállásra futja az erejéből. A sztráda etapokon hosszúra áttételezett ötös pótolja a hiányzó hatodik sebességfokozatot, a napi munkába járós dugókban pedig start-stop rendszer segít benzint spórolni. Na meg egy Eco-kapcsoló, amit épp csak annyival fojtja le a motort, hogy még ne legyen "félig behúzott kézifékkel indultam el" érzésem, de lelkiismeretfurdalásom se tankolásnál.

A fogyasztáscsökkentő trükkök és az alig több mint egy tonnás tömeg ellenére azonabn kár csodákra számítani tankolásnál: a laboratóriumi 3,9 l/100 km-es vegyes átlaghoz nyugodtan hozzá lehet adni másfél litert, kizárólag városban és hidegben használva pedig a nyolc feletti étvágy sem kirívó. Hamar felkapcsolgató, nyomatékból autózó vezetési stílushoz sajnos nem a legjobb partner a Renault, a turbó ugyanis csak közepes fordulattól tud elég levegőt szállítani, ezért 2500 alatt erőlködés a válasz az érdemi gyorsítási kíséretekre, kemény fagyokban néha rángatással fűszerezve. A mínusz egy henger, plusz egy feltöltő dílt nem igazán érzem visszautasíthatatlannak: rugalmasság terén jobb ugyan a TCe a hagyományos szívómotoroknál, viszont alig takarékosabb náluk, és pár éves korában sokkal több hibalehetőséget tartogathat. Mégis szimpatikussá teszi az igyekezet, ahogy a kis kávédaráló meglódítja a kasztnit, és a száraz adatoknál jobb gyorsulásérzetet nyújt a valóságban.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Közel másélszer akkora a csomagtér, mint egy Swiftben. De nincs rekesz, és bővítve sem sík a padló

A kicsi és játékos elv nem csak a motorra, nem a Clio mozgásának egészére igaz. Parádés futóművet raktak alá, ami -a lassú tempónál és az autópályák keresztbordáin érezhető feszességet leszámítva- tisztességesen kirugózza az úthibákat, ugyanakkor egész ügyesen tart kanyarban. Mivel a feladathoz a kormány és a váltó pontossága is felnőtt, teljes jogú tag az élvezetesen vezethető kisautók szűk körű klubjában, igaz, a Fiesta elnöki pozícióját egy pillanatig sem tudja megingatni. Nem csak Fordhoz, de a hasonlóan motorizált riválisokhoz képest is egészen baráti a 3,8 milliós alapár, ami a franciák üzletpolitikáját ismerve előbb-utóbb még lejjebb faragható lesz egy-egy akcióval. Ennyiért ráadásul a Dyanamique-csúcsmodellt adják nagyvonalú felszereltséggel (alufelnik, kulcsnélküli bejutás, bőrkormány, navigáció, stb.), kevesebb extrával beérve kapásból kétszázezret lehet sórolni a középső, messze nem fapados felszereltségi szinttel.

Akad azonban egy kis házon belüli bökkenő a Clio-ajánlattal: az új, kikupálódott Dacia Sandero ugyanilyen motorral, hasonló helykínálattal és vállalható felszereltséggel bő egymillió forinttal olcsóbban elvihető. Ha választanom kéne, gondolkodás nélkül Sanderót kérném, és a fennmaradó összegből évekig nem lenne gondom a tankolásra, bár néhány kompromisszumot azért kellene kötnöm. A román rokon még kicsinosítva is földhözragadt a sikkes franciához képest, egyszerűbbek benne az anyagok, és le kéne mondanom az ötcsillagos törésteszt adta biztonságérzetről (bár még nem vizsgálták, háromnál többet eddig egyetlen Dacia sem szerzett). A Sandero szimplán egy olcsó és praktikus autó anélkül, hogy mindent tudna, amit a nagyok. Csakhogy a valódi nagysághoz azért a Cliónak is szüksége lenne némi finomításra - első körben mondjuk a konszern 1,2-es, négyhengeres turbómotorjára.

Műszaki adatok - Renault Clio 0.9 TCe Dynamique

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 898 cm3. Hengerek/szelepek száma: 3/12. Teljesítmény: 66 kW (90 LE)/5250. Nyomaték: 135 Nm/2500. Sebességváltó: ötfokozatú kézi. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/dob. 
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4062/1732/1448 mm. Tengelytáv: 2589 mm. Saját tömeg: 1084 kg. Össztömeg: 1588 kg. Csomagtartó térfogata: 300 liter. Üzemanyagtartály térfogata: 45 l. 
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 12,2 mp. Végsebesség: 182 km/h. Átlagfogyasztás: 3,9 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 6,4 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 105 g/km.

Költségek. Alapár: 3 830 000 Ft.