Százezer kilométerrel árverezik el Freddie Mercury Rolls-Royce-át

mercury rolls
Vágólapra másolva!
Elárverezik szombaton Freddie Mercury, a Queen együttes egykori énekesének Rolls-Royce-át. Az aukciót a Birminghami Autószalonon tartják.
Vágólapra másolva!

A Coys aukciósház közölte, hogy az 1974-ben készült gépkocsi értékét 9-11 ezer fontra (3-4 millió forint) becsülik. Mercury Goose Productions nevű cége 1979-ben vásárolta meg az autót. Mivel az énekesnek nem volt jogosítványa, a gépkocsit mindig sofőr vezette egészen Mercury 1991 novemberében bekövetkezett haláláig. Azóta az autó Mercury családjának tulajdonában volt. Utoljára a We Will Rock You című musical 2002-es premierjekor használták.

A Queen egykori menedzsere, Jim Beach levélben erősítette meg gépkocsi eredetét. A 6,75 literes, V8-as motorral ellátott gépkocsi automata váltós, mintegy 100 ezer kilométer van benne, és most is pontosan ugyanolyan, mint amikor Mercury utoljára használta: belső borítása szürke bőrből és fából készült, ablakai elektromosak, illetve autótelefon és magnó is van benne.