Hatalmas érintőképernyő a robotarcú Citroënben

citroen technospace c4 picasso
Vágólapra másolva!
Tanulmányként mutatja be az új C4 Picassót Genfben a Citroën. Az egyterűbe hatalmas, 12 colos érintőképernyőt szereltek.
Vágólapra másolva!

A kémfotóknak hála már nem titok, hogy a C4 Picasso következő generációját szokatlan front résszel dobja piacra a Citroën. Genfben egyelőre csak tanulmányként, Technospace néven mutatkozik be a szériaváltozattal gyakorlatilag megegyező családi modell, amely az év második felétől lesz kapható.

Az új C4 Picasso 4,43 méter hosszú, 1,83 méter széles és 1,61 méter magas, alapjait egy új platform, a moduláris EMP2 adja. Ennek alkalmazása tágasabb belső tér kialakítását tette lehetővé, a csomagtartó ötüléses konfiguráció esetén is több mint 550 literes.

A Citroën szerint az érintőképernyős központi vezérlőké a jövő, a Technospace-be egy hatalmas, 12 colos, HD-felbontású egységet szereltek. Lesz olyan változat, amelynek szén-dioxid-kibocsátása 98 gramm kilométerenként, ezzel a Citroën szerint "új korszak indul a szegmensben."