Vágólapra másolva!
A SsangYong hivatalosan is bemutatta az elődjénél nem sokkal szebb Rodius új generációját. Akár tizenegy személyt is elfuvaroz az egyterű.
Vágólapra másolva!

A kémfotók hamar lelőtték a poént, az ígéretes grafikák ellenére az új Rodius nem lett sokkal szebb elődjénél. Cserébe olyan tágas utasteret kínál, mint egyetlen másik egyterű sem: akár négy üléssorral is rendelhető, így összesen 11 személy fuvarozására alkalmas.

Az új Rodius 5130 milliméter hosszú, 1915 milliméter széles és 1815 milliméter magas, tengelytávolsága kereken három méter. Egyelőre csak a koreai motorkínálat ismert (ott Korando Turismo néven lesz kapható az autó), egy 155 lóerős, kétliteres dízel mellett 3,2 literes V6-os benzinessel lesz rendelhető. Később összkerékhajtással bővül a kínálat, Európában az év második felében kezdődik a forgalmazás.