Ennyi pénzért ajándék - Dacia Logan-menetpróba

dacia logan
Vágólapra másolva!
Magyarország legolcsóbb új autója, a második generációs Dacia Logan tágas utasteret, 75 lóerőt, 510 literes csomagtartót, szervokormányt, négy légzsákot és ESP-t kínál kétmillió forint alatt. Ráadásul már a formája is vállalható.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Jóval magasabb lett az új Logan orra a gyalogosvédelmi előírások miatt

Egyike volt az első autóbemutatóimnak 2004-ben az első Logan hazai bevezetése a budakalászi Cora parkolójában, akkor még egyáltalán nem gondoltam, hogy közel egy évtized alatt ilyen messzi jut a Renault olcsó márkája. Időközben Európa leggyorsabban növekvő gyártója lett, már jócskán több mint kétmillió autót adott el újraindulása óta, autóit 36 országban forgalmazzák, szinte minden kontinensen van egy vagy több gyára. Sikerét látva már a Nissan, a Suzuki és a Fiat is fontolgatni kezdte egy olcsó márka létrehozását, a Volkswagen pedig már hivatalosan is bejelentette, hogy 2015-ben jönnek a "gazdaságos" autói a román márka mintájára.

Jelenleg minden korábbinál több típusa van a Daciának, a legidősebb autójuk az alig hároméves Duster szabadidő-autó, tavaly érkezett a Lodgy egyterű, idén pedig a ferdehátú Sandero és a Logan mellett májusban bemutatják még a tolóajtós Dokkert, nyáron a kombi Logant (MCV), decemberben pedig a Duster frissített változatát.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
A magas hátsó miatt érdemes lehet megrendelni az újdonságnak számító tolatóradart

Két hónapja szinte már minden leírtunk az új Loganról a nemzetközi menetpróba tapasztalatai alapján, a cikkből csak két dolog maradt ki: hogy milyen a legnépszerűbbnek ígérkező 1,2-es motor, és, hogy mennyibe fog kerülni az autó. Nos, a magyarországi menetpróbán ezekre a kérdésekre is megkaptuk a választ. Aki nem olvasta előző cikkünket, azoknak eláruljuk, hogy elsősorban megjelenésében és felszereltségében jelent hiperugrást csúnyácska elődjéhez képest a Logan II, és megjelent egy korszerű háromhengeres turbós benzinmotor is a kínálatában.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Magáért beszél az új formaterv, a méretek alig változtak

A hatalmas utas- és csomagtér, a mindent kirugózó, kátyús utakra tervezett futómű és a piszkosul jó ár már a régiben is megvolt, viszont a forma láttán elment az ember életkedve. Ehhez képest a kissé volkswagenes arc nagyon jól áll az új Logannak, lágyabbak lettek a vonalai, de a felesleges cicomáktól továbbra is mentes. Ennyi erőfeszítés azonban már valószínűleg elég lesz ahhoz, hogy a dizájn ne legyen visszatartó erő, még ha annyira nem is ütős, hogy önmagában okot jelentsen a vásárlásra. Belül is sokkal jobban mutat elődjénél a pitesti gyár terméke a gondosabb formatervezésnek és az apró krómdíszeknek köszönhetően. Könnyű szívvel bocsátja meg az ember az olcsó anyagokat, amikor arra gondol, hogy az érintőképernyős, bluetooth-streamingre és telefon-kihangosításra képes, USB-csatlakozóval és navigációval ellátott infotainment rendszerért annyit kérnek, amennyit más márkák csak az USB csatlakozóért szoktak: 70 ezer forintot.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
A króm feldobja a műszerfalat, 70 ezres felárért érintőképernyős navigáció is van

Persze valahol meg kellett fogni a költségeket: a Duster és a Lodgy eredményéből kiindulva csak háromcsillagos törésteszt várható, a nylonkárpitozású, puha tömésű ülések alig formázottak és az oldaltartást csak hírből ismerik, a kormány csak magasságában állítható (kizárólag a legjobb felszereltségnél), az alapváltozatban nem dönthető a hátsó ülés, a csomagtartóban kilátszik a zsanér rugója és az emelőt és a kerékkulcsot sem egy dobozba tették, hanem a falra pattintották fel. Billegős a futómű és a menetzaj is nagyobb a mai sztenderdeknél, de egyik hiba sem olyan, amivel ne lehetne könnyen együtt élni.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Nincs oldaltartása a puha tömésű, de méretes első üléseknek

Aki vezetette az előző Loganból a rásegítés nélküli, ezért rettenetesen indirekt áttételezésű, nehéz és bizonytalan kormányzású alapváltozatot, az biztosan megkönnyebbül majd, ha megtudja, hogy az új generációban már szériafelszereltség a szervokormány. Persze a sávot nem tartja és nem is parkol be helyettünk, de a Tesco-gazdaságos párizsitól sem várjuk el, hogy 100 százalékban argentin biofarmról származó marhahúst tartalmazzon, elég, ha ehető. Az 1,99 milliós alapváltozatba ezen kívül még a menetstabilizáló rendszer és négy légzsák fért bele, az Access kivitelt a fényezetlen lökhárítókról és a dísztárcsa nélküli acélfelnikről lehet majd felismerni.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Kicsit zajos és billegős, de nagyon jól bírja a rossz utakat és komfortos a rugózása

Ez a kétmillió alatti változat kizárólag a régi 1,2-es, 16 szelepes benzinmotorral készül, amely régi ismerős lehet a Renault Twingóból, Clióból vagy a régebbi Daciákból is. Bár a Logan tömege az egy tonnát sem éri el, így sem túl dinamikus vele, a 14,5 másodperces százas sprint és a 156 km/órás végsebesség azonban a hétköznapi igényekhez bőven elegendő. A rövid áttételezésű ötfokozatú váltó miatt 130 km/h-nál már 4000-es fordulaton hangoskodik a meglepően sportos orgánumú motor, a viszonylag nagy légellenállás miatt 100 km/h fölött már nagy türelem kell a sebesség növeléséhez. Városban azonban tökéletes társ lehet a kis négyhengeres, az 5,9 literes vegyes fogyasztás sem tűnik ijesztőnek, és mivel kipróbált, egyszerű technikáról van szó, a megbízhatósággal sem lehet gond.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Kis luxus: gáztöltésű teleszkóp tartja a motorháztetőt kitámasztó helyett. Az 1,2-es még régi motor

A középső, Ambiance felszereltség is csak az 1,2-es motorral érhető el 2,19 millióért, viszont ebből már LPG-gázos kivitel is rendelhető, a gyári gáz-szett felára további negyedmillió forint. Ambiance-csomaggal már sokkal közelebb van a modern kisautókhoz a Logan, mivel fényezettek a lökhárítói, osztva dönthető a hátsó üléstámlája, elektromosak az első ablakai, és van távirányítós központi zárja is.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Maradt 510 literes a csomagtartó, bővíteni csak az alapváltozatban nem lehet

Akinek azonban van kétmilliója új autóra, annak valószínűleg van 2,39 milliója is, ezt bizonyítja, hogy az eddig fölvett 150 előrendelés 90 százaléka a leggazdagabb, Artic felszereltségű Loganra szólt. Ebben már van tekerős klímaberendezés, ködlámpa, bluetooth-kihangosítós mp3-as hifi, villanyos, fűtött tükör, fogyasztásmérő és állítható magasságú kormány és vezetőülés is. A kissé Wartburg-hangú, de az 1,2-esnél jóval fürgébb 0,9 literes, 90 lóerős, háromhengeres turbómotor felára 300 ezer forint, az átdolgozott, 75 lóerős 1,5-ös dízel is megkapható hárommillió alatt ezzel a felszereltséggel, utóbbi start-stop rendszer nélkül is csak 3,8 litert fogyaszt átlagosan a gyári adatok szerint.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Nem egy kanyarvadász: hamar elkezdi tolni az orrát, ha nagy a kanyatsebesség

Akinek nem érzelmi döntés az autóvásárlás, hanem csak egy megbízható új autóra vágyik, amivel eljut A-ból B-be, viszonylag hosszú (3 év /150 ezer km) garanciával és strapabíró felépítéssel, annak aligha van jobb vétel a piacon a Logannál. Pontosan ugyanannyiba kerül, mint a vele az első ajtókig megegyező, de rövidebb és kisebb csomagtartójú Sandero.

Műszaki adatok

Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 1149 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 55 kW (75 LE)/5500. Nyomaték: 107 Nm/4250. Sebességváltó: ötfokozatú manuális. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/dob.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4347/1733/1517 mm. Tengelytáv: 2634 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1493/1476 mm. Tömeg: 974 kg. Terhelhetőség: 531 kg. Csomagtartó térfogata: 520 l. Üzemanyagtartály térfogata: 50 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 14,5 mp. Végsebesség: 156 km/óra. Átlagfogyasztás: 5,9 liter/100 km. Széndioxid-kibocsátás: 137 g/km.