Qashqai-méretű lett az új Suzuki SX4

suzuki sx4
Vágólapra másolva!
Egy kategóriával nagyobb lett elődjénél az SX4 második nemzedéke, amelyet szintén Esztergomban gyártanak majd. Ősszel kezdik értékesíteni 1,6-os benzines és 1,6-os dízelmotorral, felárért fokozatmentes automata váltó és 4x4 hajtás is kérhető.
Vágólapra másolva!

Forrás: Suzuki
Nem hiányzik a LED-es nappali fény, a motorháztető gyalogosbarát
(Kattintson a képre a galériához!)

Véget értek a találgatások, végre kiderült, hogy a tavaly ősszel bemutatott S-Cross tanulmányautó nem a jelenlegi SX4 fölé érkezik majd, hanem a helyére. Az új generáció nagyjából akkora lett, mint a Nissan Qashqai, és talán az sem véletlen, hogy oldalnézetből szinte kísérteties a hasonlóság közöttük. Talán elölről emlékeztet legjobban az autó a jóval merészebb formájú tanulmány verzióra, hátulról pedig a Mitsubishi ASX ugorhat be a láttán.

Kiskategóriásból alsó-közép kategóriássá változott az immár 4,3 méteres SX4, elődjéhez képest a hossza 16,5, a szélessége 1, a magassága szintén 1, a tengelytávja 10 centiméterrel lett nagyobb. Több mint másfélszeresére nőtt a csomagtartó is, a régi SX4 270 literével szemben ebben már 430 liternyi hely várja a csomagokat. Állítólag a kompakt kategória egyik legtágasabb utasterével rendelkezik az SX4, és a hangszigetelés, és a felhasznált anyagok minősége is sokat fejlődött az elődéhez képest, persze volt hova. A sajtóanyag alapján a kocsi egyetlen világújdonsága a két elcsúsztatható résszel rendelkező üveg panorámatető: nyitáskor a kisebb rész becsúszik a tetőlemez alá, a nagyobb pedig billenve fölé kerül, így egy 56 centiméter hosszú nyílás keletkezik.

Forrás: Suzuki
Méretei alapján családi autónak is beválik majd

Kétféle 1,6-os motorral lesz kapható a kocsi, mindkettő 120 lóerős, de a turbódízel nyomatéka több mint kétszerese a benzinesének (320 Nm és 156 Nm). Előbbihez hat, utóbbihoz ötfokozatú kézi váltó jár majd alapáron, de felárért lesz fokozatmentes CVT automata is, amelynek manuális módban hét előre programozott fokozata lesz.

Forrás: Suzuki
Hét légzsák és ESP is jár majd alapáron. Ötcsillagos EuroNCAP minősítést várnak a törésteszttől

Teljesen átdolgozták a feláras összkerékmeghajtást, már négyféle üzemmód választható. "Auto" állásban alapból csak az első kerekek hajtanak, a hátsók csak az elsők megcsúszása esetén kapcsolódnak be a hajtásba. "Sport"-ban a dinamikus vezetéshez igazítja a nyomatékelosztást a rendszer, és a gázreakciókat is élénkebbé varázsolja. "Snow" üzemmódban alapból mind a négy kerék hajt, ezt csúszós útfelületen érdemes használni, A negyedik, "Lock" állás annyiban különbözik ettől, hogy itt a hátsó kerekekre a szokásosnál több nyomaték jut, hogy könnyebben kiszabadulhasson a kocsi a szorult helyzetekből.

Forrás: Suzuki
Jobb minőségű anyagok és szebb formák a beltérben, a kormány és a váltógomb Swift-örökség