Még egy csodaszép Ferrari Genfben

pininfarina sergio
Vágólapra másolva!
A Pininfarina Sergio tisztelgés a tavaly júliusban elhunyt cégalapító, Sergio Pininfarina előtt.
Vágólapra másolva!

Nemcsak a szuperautós mezőnyből jelenleg kimagasló LaFerrari mutatkozott be Genfben, egy másik Ferrariról is lerántották a leplet a Pininfarina standján. A Sergio alapjait a Ferrari 458 Spider adja, de nehéz ráismerni, mert teljesen átalakították.

A tanulmány már nevében is jelzi, hogy a stúdió a tavaly júliusban, 85 éves korában elhunyt alapító, Sergio Pininfarina előtt tiszteleg vele. Az érdekes koncepciónak szélvédője nincs, és még a bukókeretet is úgy tervezték, hogy légterelő elemként funkcionáljon.

A Sergio 4550 milliméter hosszú, 1940 milliméter széles és 1140 milliméter magas, csomagtartója jelképes 100 liternyi poggyászt nyel el. Az 1280 kilós autó 4,5 literes V8-as motort kapott hétfokozatú szekvenciális váltóval párosítva, százas tempóra 3,4 másodperc alatt gyorsul. Végsebessége 320 km/óra, de valószínűleg nem nagyon találkozunk majd vele az utakon.