Vágólapra másolva!
Hivatalosan is bemutatkozott a japánok tanulmányautója, de a műszaki adatok titkosak maradtak.
Vágólapra másolva!

Forrás: Subaru

Reggel már megmutattuk a képeit a Subaru WRX Conceptnek, amelyet a japán márka magyar idő szerint csütörtökön délután, a New York-i Autószalonon leplezett le.

Forrás: Subaru

Megjelent a hivatalos sajtóanyaga is, de ez sajnos csak a formatervéről szól, legalább a méreteit elárulták benne, és azt, hogy az Impreza WRX következő generációját vetíti előre. A kék tanulmányautó 4,52 méter hosszú, 1,89 méter széles és 1,39 méter magas, tehát valamivel rövidebb, szélesebb és alacsonyabb a mai Imprezánál, szokatlanul nagy, 2,76 méteres tengelytávja pedig 11,5 centiméterrel hosszabb.

Csak annyit árultak el a technikáról, hogy egy új fejlesztésű turbós bokszermotor rejtőzik a motorháztető alatt, 20 colosak a kerekek, és a tető szénszálból készül az alacsonyabb tömegközéppont érdekében. Megjelent néhány új fotó és egy gyári videó is.