Mozgásérzékelő és bioritmusfigyelő az új Kiában

kia cub
Vágólapra másolva!
A CUB tanulmányt a Kia hazai autószalonján, Szöulban leplezték le, különlegessége, hogy kézmozgással lehet barangolni a menüjében.
Vágólapra másolva!

Forrás: Kia
Kattintson a képre a galériához!

A Kia a CUB-ot kupénak nevezi a sajtóanyagban, de a képek alapján inkább egy ferdehátú kisautóról beszélhetünk, amelynek a Rolls-Royce-okhoz és a Ford B-Maxhoz hasonlóan egymással szemben nyílnak az ajtajai. A beszállást könnyíti az is, hogy elhagyták a B-oszlopot, így sokkal nagyobb lehetett az ajtónyílás. Tanulmányautóhoz képest szokatlanul visszafogott formatervet alkotott a Kia szöuli dizájnstúdiója Peter Schreyer vezetésével, kisebb kerekekkel akár holnap gyártásba kerülhetne a CUB. Sokkal kevésbé futurisztikus, mint a nemrég Genfben bemutatott, Európában tervezett Provo tanulmányautó, és alig hasonlít rá, pedig hasonló méretű, a hossza nem haladja meg a négy métert.

Forrás: Kia

A CUB-nál alacsony légellenállásra törekedtek a mérnökök, a tükrök nagyon áramvonalasak, a küszöbökbe légterelőt tettek, az üvegezés süllyesztett, az érintésre nyitó kilincsek rejtettek. Természetesen minden lámpa LED-ekkel világít, és a "tigris" hűtőrácsot sem hagyták el, igaz, az eddig látottakhoz képest sokkal alacsonyabb, elegánsabb lett a maszk.

Forrás: Kia

Négy különálló ülést tettek az utastérbe, a légbeömlőket érintőszenzorral lehet kinyitni. Még ennél is különlegesebb, hogy a kormánykerék képes figyelni a sofőr bioritmusát, és az is, hogy a fedélzeti menürendszerben gombok vagy forgótárcsa helyett szimplán kézmozgással lehet barangolni, amit egy mozgásérzékelős kamerával oldottak meg.

Forrás: Kia

Bár a kocsi orrában a Cee'd GT-ből ismert 1,6 literes, szériagyártású turbómotor van, a CUB gyártását nem tervezi a Kia, bár egyes részletmegoldásaival később találkozhatunk szériamodelleken is.