Egri leányka - Panni R50 (1960) veterán teszt

Divatos és drága volt az egyetlen hazai gyártású, klasszikus ötvenes robogó, a Berva alapú Panni. Ma már ritka kincs.

Európát az 50-es években mobilizálták a robogók, Magyarországot nem. Tőlünk nyugatabbra és Kelet-Európa más országaiban is egyre-másra jöttek az újabb kisgépek, a legismertebbek az olasz Vespa és Lambretta, és ott volt még a német DKW, a Heinkel, az NSU, a Simson, a Zündapp, az osztrák Puch, a csehszlovák Jawa és még néhányan. A magyarok a Tündét és a Pannit indították a versenyben, ám a történet még az előtt véget ért, hogy igazán elkezdődhetett volna: a 60-as évek elején a KGST úgy döntött, Magyarország ne foglalkozzon mopedekkel, robogókkal, így a két fenti modell és a Pannihoz hasonlóan ötvenes Berva is elbúcsúzott néhány év után.

A ma már nagyon ritka Tündét most átugorjuk, hiszen lényegében nem is létezett: alig több mint 2500 darabnál állt meg a képzeletbeli számláló. Pedig 175 köbcentis motorjával a túrázáshoz a Tünde lett volna az igazi. Minőségben eleve nem vehette fel a (csak elméletben létező) versenyt a jellemzően 125, 150, 175 és 200 köbcentis külföldi versenytársakkal. A realitás itthon a megfizethetőbb Panni lehetett volna, de a Bervához képest drága volt, és ez másodhegedűs szerepre kárhoztatta. A Panni R50 mégis ipartörténeti érték. Az ötvenes évek második felében jártunk, amikor az ötletet formába öntötték, és 1957-ben indították útjára az első prototípusokat, nem az egri Finomszerelvénygyárból, ahol a műszaki rokon Berva is készült, hanem a Csepel Kerékpárgyárból, bár később a Panni-szerelde is a Heves megyei üzembe költözött. 1958-ban jöttek az első szériadarabok, majd 1962-ben az utolsók, a szakirodalom kevesebb mint 20 000 Panniról ír.

Bár a forma nem olaszosan elegáns, van stílusa. A fényszórókeret eredetileg krómozott volt

Ha ránézünk, első blikkre nem is tűnik fel a Berva-rokonság, a legfontosabb közös pont a motor. A VT 50 gyári kódú könnyűfémhengeres léghűtéses a székesfehérvári Vadásztölténygyárból érkezett, és mindössze 1,5 lóerőt hoztak ki belőle. Ez a Bervához még elég volt, a nehezebb Pannihoz már kevés, éppen ezért a burkolt kisgéphez elvileg még kifacsartak plusz 0,3 lóerőt. A kétsebességes váltót a bal markolatról lehetett kapcsolni, mint a Berván. A mágnesgyújtást (amit a bemutatott motoron megbízhatóbb trafósra cseréltek) a megszokott módon, a lámpabura tetején ülő szürke műanyag kallantyú kapcsolja. A VT 50 jelű kisgép a Bervában pedállal indul, itt a jobb oldali lábvédő burkolatba rejtett hosszú berántó karral. Szokatlan, mégis működőképes megoldás, bár nem árt, ha a robogós jó kondiban van. Ellentétben a Berva központi csővázával, oldalanként egy-egy vékonyabb csőből épül fel a szerkezet, erre sajtolt lemezekből szabott burkolatot építettek.

A nagyon ötletes szatyorakasztó másik funkciója: alsó pöcke megtartja a kinyitott géptetőt

Elöl gumirugós, rövid lengőkarpár a felfüggesztés, hátul két rugós tagra támaszkodik a lengővilla. A 16 colos (tehát a Berváénál kisebb) kerekekben egy-egy fél fékdobot találunk, gyengék. A Panninál a hátsó fék pedálos, a Berván kontrás. Bár a nyugati gépekre (nemritkán még az ötvenesekre is) jellemzően két utasra formázott ülést szereltek, a Pannira csak egy lekerekített puffot tettek. Van viszont cserébe hosszú, kisebb koffert vagy gyümölcsösládát is elbíró csomagtartó hátul, és egy ötletes szatyortartó kallantyú elöl, a kormány alatt.

A primer hajtás is láncos, turbóhűtés nincs, a menetszél jól hozzáfér az apró blokkhoz

Főszereplőnk típustábláján 1960-as évjárat és Eger felirat szerepel: ez év tavaszán kezdődött a Panni-korszak a Finomszerelvénygyárban. Mostani tulajdonosa ebben az állapotában vette, néhány évvel ezelőtt újították fel. A kétszínű, piros-fehér festés gyárilag is így nézett ki, ahogy eredetileg az aranyszínű Panni felirat is ott tündökölt a hátsó kerék melletti lemezdarabon. Gyáriak a térdvédő acélperemén végigfutó sárgás védőgumik, ugyanígy a törtfehér markolatok, a ritka, eredeti kilométeróra, a borostyánsárga hátsó lámpabura és a kétszínű ülés is. A Panni, bár viszonylag kicsi és könnyű (üresen 58, teljes terheléssel 145 kiló), 190 centis magassággal sem kényelmetlen. A kormány széles, a lábtartó trepni sem keskeny, az öreg ülésszivacs még bírja. A váltókarral annak ellenére nem nehéz a munka, hogy érezni kell a kapcsolási pontokat, szerencsére a kuplung nem kőkemény. A legjobban az indítást vártam, vajon milyen lesz a berántás. Benzincsap, gyújtás, néhányszor a nyerőgépeket ismerőknek nem is olyan új mozdulat, és élénken, lelkesen pöfög a kis kétütemű. Noha úgy tartják, a Panni (a Bervával együtt) nem volt a minőség csúcsa, a kedves formájú apróság valószínűleg sok veterános szívébe belopta, belopja magát. Ráadásul ma már ritkaságnak számít, és az árát is nagyon jól tartja.

Keskeny a feneke, arányos hozzá a csepp alakú lámpabura. Oldaltámasza nincs, csak középállványra lehet felhúzni; mivel még 60 kg sincs, a nők is könnyen boldogultak a művelettel

Műszaki adatok
Motor: egyhengeres, léghűtéses, kétütemű. Furat x löket: 38 x 43 mm. Hengerűrtartalom: 49 cm³.
Teljesítmény: 1,8 LE, 5400/perc fordulaton. Vegyes fogyasztás: 2,2 l/100 km. Végsebesség: kb. 45 km/h. Erőátvitel: kétfokozatú, kézi kapcsolású váltó, lánchajtás. Négylamellás olajfürdős tengelykapcsoló. Felfüggesztés: elöl gumirugós, rövid lengőkarpár, hátul lengővilla, oldalanként egy-egy rugós taggal. Elöl-hátul bowdenes működtetésű dobfékek.
Felépítmény: acél csőváz, sajtolt acél burkolatokkal és acél első sárvédővel.
Hosszúság x magasság: 1850 x 980 mm. Tengelytáv: 1170 mm. Ülésmagasság: 760 mm.
Saját tömeg: 58 kg. Üzemanyagtartály: 5,7 l. Gumiméret: 2,25 x 16